Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Balog Zoltán: Európa ereje az ezeréves oktatási tradíciójában van

Balog Zoltán: Európa ereje az ezeréves oktatási tradíciójában van

Balog Zoltán szerint fontos az értékalapú oktatás támogatása, amit Brüsszelben is külön hangsúlyoztak.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint támogatandóak az Európai Bizottság javaslatai, amelyeket az első európai oktatásügyi csúcstalálkozón jelentettek be Brüsszelben. A miniszter az InfoRádiónak elmondta, hogy a 30 éve elindított Erasmus ösztöndíjnak Magyarország is az egyik  haszonélvezője, az Erasmus+ programot pedig éppen hazánkban jelentették be. Ezekből is látszik, hogy számos területein össze lehet fogni Európa oktatási és kulturális minisztereivel, tette hozzá.

Balog Zoltán elmondta, hogy a csúcson meghirdetett 2025-ös év célkitűzést „nem szabad annyira komolyan venni”, azonban minden országban a két idegennyelv támogatása fontos, és ezt Magyarországon is javítani kell. Ezért is tették ingyenessé az új nyelvvizsga díját minden 35 év alatti vizsgázónak. 

A miniszter szerint fontos az értékalapú oktatás támogatása, amit Brüsszelben is külön hangsúlyoztak, illetve prioritásként kezelik a közoktatás digitalizációját – Magyarországon a tervek szerint 2020-ra minden iskolában kiépül a széles sávú internetes hozzáférés. Hozzátette, hogy az internet biztonságos használatát is oktatni kell. 

„Tudjanak értéket választani, tudják magukat  megóvni a manipulációtól, a kiszolgáltatottságtól”  

– tette hozzá Balog Zoltán az internet használatával kapcsolatban. A miniszter hangsúlyozta még, hogy fontos a szakmunkásképzés felértékelése, a kétkezű munka megbecsülése is. „Nagyon lényeges dolog, hogy Európában ne csak elit tudósok legyenek, meg elitnek tekintett szakmák, hanem legyenek olyan is, akik kézművesként is építenek, meg dolgoznak” – mondta az emberi erőforrások minisztere.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×