Infostart.hu
eur:
376.91
usd:
318.94
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Veszélyesek Washington kardcsörtető nyilatkozatai

Veszélyesek Washington kardcsörtető nyilatkozatai

Újabb szankciókat helyeztek kilátásban Észak-Korea ellen az ország nukleáris programja nyomán Vancouverben tárgyaló országok. A találkozó szimbolikus nyilatkozatai nincsenek hatással a Koreai-félszigeten január eleje óta tapasztalható, a feszültség csökkentése irányába mutató folyamatokra – mondta az InfoRádiónak Csoma Mózes Korea-kutató.

„Két ellentétes irányú folyamatról van szó” – véli a szakértő. A vancouveri találkozó alapvetően az Egyesült Államok és Észak-Korea konfliktusáról szól, a két Korea közeledése pedig a balközép dél-koreai kormányzat és a megváltozott észak-koreai célkitűzéseknek köszönhető.

Csoma Mózes szerint az Egyesült Államok nagyon sok kardcsörtető nyilatkozatot tett az utóbbi évben, mely elsősorban Dél-Korea számára tűnt veszélyesnek, hiszen egy lehetséges fegyveres konfliktusnak a déli szomszéd lenne az első számú áldozata. Az ország azért is nehéz helyzetben van, mivel egyensúlyoznia kell az amerikai szövetség és az Észak-Koreához fűződő kapcsolata között – emelte ki a szakértő.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által korábban megszabottakon túlmutató szankciókat helyeztek kilátásba Phenjan ellen az észak-koreai válságról Vancouverben tárgyaló országok képviselői – áll az Egyesült Államok és Kanada által közösen kiadott közleményben. E konferencián azon államok külügyminiszterei vettek részt, amelyek az Egyesült Államok oldalán harcoltak a koreai háborúban.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a tanácskozást követő sajtóértekezleten kifejtette, az Egyesült Államok diplomáciai megoldást keres az Észak-Koreával kialakult nukleáris szembenállásra. A politikus nem volt hajlandó kommentálni azt a felvetést, hogy a Fehér Ház fontolgat-e korlátozott nukleáris csapást Phenjan ellen, azt viszont hangoztatta, hogy az amerikaiaknak mérlegelniük kell egy háború lehetőségét.

„Józanul és világosan kell megítélnünk a jelenlegi helyzetet, ahogy Észak-Korea folytatja nukleáris-, valamint interkontintentális ballisztikus rakéta-programját, fel kell ismernünk, hogy növekszik fenyegetettségünk, és ha Észak-Korea nem kezd tárgyalásokba, maga váltja ki ezt az opciót” – fogalmazott.

Rex Tillerson aláhúzta: soha sem fogják atomhatalomként elismerni Észak-Koreát, majd megismételte, hogy Washington elveti Kína és Oroszország javaslatát, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea fagyassza be hadgyakorlatait cserébe azért, hogy Észak-Korea függessze fel nukleáris programját.

A találkozó résztvevői támogatásukról biztosították az Észak- és Dél-Korea között, nemrég a dél-koreai téli olimpia okán is újrakezdett párbeszédet abban a reményben, hogy az elvezet a régióban keletkezett feszültség hosszan tartó csökkentéséhez, ám arról határoztak, hogy maximális nyomást gyakorolnak Észak-Koreára annak érdekében, hogy beleegyezzen a lényegi kérdésekről folytatandó tárgyalásokba.

A japán külügyminiszter arra intette a világ országait, hogy ne hagyják magukat becsapni Észak-Korea legutóbbi, a dél-koreai téli olimpia előtt indított "mosolyoffenzívájától". A dél-koreai külügyminiszter elismerte, hogy az Észak-Koreával felújított tárgyalások "jelentős első lépésként" értékelhetők a kapcsolatok helyreállítása felé, de ő is figyelmeztetett, hogy Észak-Koreának még meg kell mutatnia, hogy szándékában áll teljesíteni a kötelezettségeit a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésében.

Moszkva és Peking élesen bírálta a vancouveri találkozót, szerintük a hidegháborús gondolkodást tükrözi a résztvevők hozzáállása. A találkozóról, szervezői azt követően határoztak, hogy Phenjan novemberben tesztelte eddigi legnagyobb interkontinentális ballisztikus rakétáját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×