Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.33
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Getty Images

Erre érdemes odafigyelni az ünnepi hús vagy virsli vásárlásánál

A magyarok évente nagyjából 30-32 ezer tonna virslit fogyasztanak, ennek 20-25 százaléka az év utolsó napjaiban fogy el. Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének ügyvezető titkára az InfoRádióban elmondta: az ünnepekre olyan helyen érdemes húst vásárolni, ahol megbízható a forrás vagy az eladó, nyomon követhető a termék, az akcióknak pedig nem szabad tájékozódás nélkül bedőlni.

A halak és a szárnyasok mellett hagyományosan sertéshús is kerül a családok ünnepi asztalára karácsonykor. A Magyar Húsiparosok Szövetségének ügyvezető titkára az InfoRádióban elmondta: az ünnepek idején megélénkül a kereslet a sertéshús iránt is. Külön kiemelte, hogy a legkedveltebb karácsonyi ételek közül például a töltött káposztába is leginkább sertéshús kerül, szilveszterkor pedig a különböző babonák, hiedelmek terelik főleg a sertéshús irányába a fogyasztást.

Mostisch Martina azt tanácsolja, hogy mindig – ne csak karácsonykor vagy szilveszterkor – törekedjünk a jó minőségű hús beszerzésére. Mint fogalmazott,

a hús „elsősorban bizalmi termék”, ezért érdemes olyan helyen megvásárolni, amely korábban már bevált, kielégíti az igényeinket és garantálja a megfelelő minőséget.

Figyelmeztetett: a különböző akciók nagyon csábítók lehetnek, de nem mindig biztos, hogy a legjobb minőségű termékekre érvényesek.

Az ügyvezető titkár azt javasolja, hogy olyan helyen szerezzük be a húsokat, húskészítményeket, ahol megbízható a forrás, nyomon követhető a termék, és nagyon fontosnak tartja, hogy megbízható forgalmazónál vagy eladónál vásároljunk.

Szilveszter előtt a virslifogyasztás is fellendül. A Magyar Húsiparosok Szövetségének adatai szerint az elmúlt években

körülbelül 30-32 ezer tonna virslit fogyasztottak a magyarok évente, a mennyiség 20-25 százaléka az év utolsó napjaiban fogy el.

A legtöbb család asztalán ugyanis megtalálható a virsli szilveszterkor.

Nemcsak a vásárlók ízlésétől, hanem a pénztárcájuktól is függ, milyen virslit szereznek be. Mostisch Martina szerint csomagolt virsli vásárlásánál érdemes tüzetesen átolvasni, hogy mi szerepel a termék leírásában. „Ha nem szerepel a termék nevében a virsli szó, csak annyi van kiírva például, hogy bécsi roppanós vagy bécsi jellegű termék, akkor az nem felel meg az élelmiszerkönyvi előírásoknak, ezért nem is nevezhető virslinek” – magyarázta.

Hozzátette: mindig meg kell nézni, milyen összetevőket tartalmaz az adott termék, ami jó irányadó lehet. Az ovális állatorvosi pecsét pedig arról tájékoztatja a vevőket, hogy hol történt az utolsó feldolgozási folyamat. Ha ebben az ovális pecsétben HU felirat szerepel, akkor ez az utolsó folyamat Magyarországon történt.

Mostisch Martina kiemelte: minél kevesebb összetevő van feltüntetve a csomagoláson, annál nagyobb a garancia arra, hogy jó minőségű az áru. Mindig meg kell nézni azt is, hogy milyen állatból készült a virsli. Csomagolt termék vásárlása esetén mindig figyelni kell arra, hogy ne legyen légkiválás az árun. Ha pedig a csemegepultból választunk, akkor az eladótól kell tájékozódni az említett kritériumok, összetevők felől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×