Infostart.hu
eur:
377.84
usd:
320.48
bux:
129720.15
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Ezzel fenyegeti Észak-Korea a világot

Phenjan interkontinentális rakéta kilövését jelentette be.

Észak-Korea kedden bejelentette, hogy első ízben hajtott végre sikeres kísérletet nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával.

Az észak-koreai állami televízió híradása szerint a Hvaszong-14 típusú rakéta 39 perces repülés során 2802 kilométeres maximális magasságot ért el, és pontosan célba talált.

Az észak-koreai állami média azt állította, hogy ezzel a rakétával Phenjan a világ bármely pontjára képes csapást mérni.

A rakétát helyi idő szerint fél tíz körül lőtték ki a fővárostól, Phenjantól mintegy száz kilométerre északnyugatra, a kínai határ közelében fekvő Pangjon gyakorlótérről.

A japán kormány korábban már közölte, hogy a rakéta negyven perccel később, több száz - a dél-koreai hadsereg szerint 930 - kilométert megtéve csapódott a Japán-tengerbe, feltehetően Japán kizárólagos gazdasági övezetében.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×