Infostart.hu
eur:
380.9
usd:
322.57
bux:
132227.54
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Az EBESZ-t is meghekkelték az oroszok?

A német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) szerint tavaly hackertámadás érte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) számítógépes rendszerét, a nyomok pedig Oroszországra utalnak - tudatta Hans-Georg Maassen, a BfV elnöke a dpa német hírügynökségnek szombaton adott exkluzív interjújában.

Maassen elmondta, hogy vizsgálatok szerint a támadáshoz használt infrastruktúra azonos azzal, amelyet az APT28 néven ismert hackercsoport a német szövetségi parlament (Bundestag) belső adathálózata ellen használt tavaly. Emlékeztetett, hogy az APT28-ként számon tartott csoport, amelyet Washington Fancy Bear néven azonosít, Oroszországhoz köthető.

Az EBESZ ellen intézett hackertámadásról tavaly december végén szereztek tudomást a német hírszerzők. A szervezet egyik kiemelt küldetése a kelet-ukrajnai megfigyelő misszió, a válságövezetben oroszbarát szeparatisták és kormányerők állnak konfliktusban egymással.

Az APT az Advanced Persistent Threat, vagyis Fejlett Folyamatos Fenyegetés rövidítése. Az APT28 feltételezések szerint az orosz állami hatóságokkal áll kapcsolatban, köztük a katonai hírszerzéssel (GRU).

Moszkva ugyanakkor határozottan elutasítja ezeket a vádakat.

A tisztségéből távozó Barack Obama amerikai elnök mindemellett Moszkvát teszi felelőssé az állítólagos orosz hackertámadások miatt, amelyek célja az volt, hogy befolyásolják az amerikai elnökválasztás kimenetelét. Az NBC televízió, a CNN hírtelevízió, valamint a The Washington Post hírszerzési forrásokra hivatkozva pénteken arról számolt be, hogy a hírszerzés azonosította azokat az orosz ügynököket, akik részt vettek a Demokrata Párt számítógépes rendszereinek megtámadásában, adatokat loptak el és továbbítottak a WikiLeaks portálnak, hogy ezáltal megpróbálják befolyásolni a választókat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Mutatunk egy rakás olcsó részvényt, amikben hatalmas a potenciál!

Mutatunk egy rakás olcsó részvényt, amikben hatalmas a potenciál!

Senki sem szeret a csúcson venni. Most olyan befektetéseket mutatunk, amik a csúcsról akár 70-90 százalékot estek, de amiket még mindig szeretnek a profik, a felértékelődési potenciál akár 70-140 százalék, és a grafikonok is izgalmasak. Ha olyan befektetéseket keresel, amik sokat estek, és van bennük potenciál, akkor ezeket érdemes megnézned! Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×