Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Két fiatal nő parfümöt válogat egy illatszerboltban.
Nyitókép: Getty Images/zoranm

Exkluzív vagy nem? GVH vizsgálja a Douglas állításait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a „Parfümerie Douglas” Illatszer Kereskedelmi Kft.-vel (Douglas) szemben, a versenyhatóság gyanúja szerint a vállalkozás akciótartási gyakorlata és kommunikációja, illetve exkluzivitásra vonatkozó állításai megtéveszthetik a fogyasztókat.

A GVH hétfői közleménye szerint azzal a gyanúval indítottak versenyfelügyeleti eljárást a Douglas-szal szemben, hogy a cég megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. A vállalkozás kedvezményt hirdető akciói során azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy akár 30-70 százalékos kedvezményre is szert tehetnek, annak ellenére, hogy az érintett termékek valószínűsíthetően egyáltalán nem voltak elérhetőek a maximális kedvezménnyel.

A cég akciótartási gyakorlatában emellett olyan rendszerszintű hiányosságok lehetnek, amelyek eredményeként az egyes promóciókban akciósnak hirdetett termékek száma nagyarányú a nem akciós termékekéhez képest, az akciós időszak pedig hosszabb az akció nélküli időszaknál. Ezek a gyakorlatok megnehezíthetik a fogyasztók tájékozott döntéshozatalát – jelezte a versenyhivatal.

A GVH azt is észlelte, hogy a Douglas a mobil applikációjában és a weboldalán a „Douglas Exkluzív” és 2025 őszéig a „Douglas Online Exkluzív” címkékkel azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy az adott termékek csak nála kaphatóak, ez azonban a termékek jelentős részére nem igaz. A vállalkozás így valószínűsíthetően nem az elvárható szakmai gondosággal járt el az állítások valóságtartalmának ellenőrzésekor – írta közleményében a versenyhatóság.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette, az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul – emelte ki a GVH.

Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×