Infostart.hu
eur:
380.13
usd:
321.81
bux:
133305.43
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Irán bemutatta új rakétavédelmi rendszerét

Bemutatták vasárnap Irán új Bavar-373 típusú, saját fejlesztésű rakétavédelmi rendszerét az iráni nemzeti hadiipari nap alkalmából rendezett teheráni kiállításon, amelyen Haszan Róháni iráni elnök és Hoszein Dehgán védelmi miniszter is részt vett.

Az eseményről készített fényképeken jól látszik, hogy az iráni fegyverrendszer hasonló az orosz Szu-300-as védelmi rendszerhez. Szakértők szerint a Bavar-373 az orosz rakétarendszer másolata.

Moszkva és Teherán még 2007-ben megállapodott arról, hogy Oroszország Sz-300-as rakétarendszert ad el Iránnak. Az iráni nukleáris program miatt a perzsa állam ellen életbe léptetett nemzetközi szankciók miatt azonban Oroszország 2010-ben felfüggesztette az eladást. Teherán ekkor döntött saját fejlesztésű rakétavédelmi rendszer kidolgozásáról.

Az iráni atomprogramról 2015-ben született nemzetközi megállapodás után Oroszország idén májusban le is szállította a fegyverrendszer egy részét a perzsa államnak. Dehgán akkor közölte, hogy Irán kifejlesztette saját védelmi rendszerét, a Bavar-373-at, amelynek még 2016-ban megkezdik a tömeggyártását. Elmondta akkor azt is, hogy az iráni rakétarendszer ugyanarra képes, mint az orosz Sz-300-as.

A védelmi miniszter szombati sajtótájékoztatóján közölte: a Bavar-373-at, amely képes ballisztikus rakéták, harci repülőgépek, drónok és cirkáló szárnyas rakéták megsemmisítésére, még idén rendszeresítik a fegyveres erőknél.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×