Infostart.hu
eur:
380.1
usd:
322.64
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Trump szerint a republikánusok soha nem voltak ilyen egységesek

Még soha nem volt ilyen egységes a Republikánus Párt, mint most - jelentette ki Donald Trump republikánus elnökjelölt Floridában tartott kampánygyűlésén szerdán.

Azt állította, hogy az elnökválasztási kampánnyal sincsenek bajok.

"A kampány tényleg remekül halad, soha nem voltunk ilyen egységesek, mióta elkezdtük, egység dolgában most állunk a legjobban. Hihetetlenül jól teljesítünk" - fogalmazott a pódiumon. Ezt követően Barack Obama elnököt támadta a The Wall Street Journal szerdai riportjára hivatkozva, amely szerint az amerikai kormányzat januárban éppen azon a napon adott át Iránnak 400 millió dollárt, amikor Teherán szabadon bocsátott négy amerikai foglyot.

"Amerikát oly sokféleképpen alázták meg az elmúlt években" - fejtegette Trump Obama és Hillary Clinton volt külügyminiszter, a demokraták elnökjelöltjének külpolitikai döntéseit ostorozva. Donald Trump mintegy negyven percen keresztül a korábbi - az előválasztási folyamat során elszenvedett - vélt sérelmeiről és vitáiról beszélt, csaknem összefüggéstelenül. A hatást, s ezzel Trump megítélésének lényeges megváltozását jól érzékeltette az, hogy amikor később a republikánusokkal nyíltan rokonszenvező Fox televízió részleteket játszott be a nagygyűlésről, a műsorvezető hangosan nevetett.

A Republikánus Pártban közben forrnak az indulatok, s bár Trump kampányfőnöke, Paul Manafort cáfolta az elégedetlenséget, szerdán este már ő is Trumpra kezdte hárítani a felelősséget. Elismerte, hogy a 2004-ben a fiát Irakban elveszítő, pakisztáni gyökerű amerikai házaspárral folytatott vitája Trumpnak "nem volt okos", és gyorsan leszögezte azt is, hogy mindezért a felelősség nem a tanácsadókat, hanem magát Trumpot terheli.

A Politico című lap meg nem nevezett bennfentes forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Trump kampánycsapatában elég nagy a káosz, mindenki a saját feje után megy, hiányzik az összehangolt munka, illetve megbomlott a kampánystáb, valamint Trump szoros szövetségeseinek egysége. Kivált elkeserítőnek ítéli mindenki a pártvezetés és Trump rossz viszonyát. Az elégedetlenség ellenére eddig a párt egyetlen vezető politikusa sem vonta meg a támogatását az elnökjelölttől. A Fox televízió szerda este közzétett felmérése szerint Hillary Clinton már tíz százalékosra növelte előnyét Donald Trumppal szemben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×