A kérdésről már szerdán egyeztetnek a tagországok állandó képviselői (nagykövetek), jóllehet, a végső formális döntést majd a EU miniszteri tanácsnak kell meghoznia. A mindenkori soros elnökségek ellátása nem jogszabályi, vagy szerződésmódosítási kérdés, hanem EU-tanácsi határozattal történik egy-egy időszakra az egymást követő félévek elnökségeinek a rögzítése. Ugyanígy, tanácsi határozattal az addig érvényesnek tekintett sorrend bármikor módosítható - írja a BruxInfo.
A britek visszalépését a kilépést hozó népszavazás óta Brüsszelben többnyire mindenki biztosra vette, miközben egyes EU-intézményi körökben – így mindenekelőtt az Európai Parlamentben – kezdettől fogva kifejezetten kívánatosnak is nevezték a váltást. EP-képviselők közül többen is jelezték, hogy nem tartották volna szerencsésnek, ha EU-elnökségként olyan ország diplomatái, politikusai elnökölnek jövőben végrehajtásra kerülő kérdések kapcsán folyó vitákban, amelyet e viták következményei már jó eséllyel nem érintenek majd.
Mindemellett az is nyilvánvaló volt, hogy akkor, amikor a brit közigazgatás jó részét a kilépési tárgyalás alkalmasint több évre elhúzódó folyamata köti le, aligha lenne elegendő motíváció – vagy akár csak megfelelő készültségű humán forrás – közben a másik 27 tagállam ügyeinek a menedzselésére.
A „brit-félév” kérdését az EU-tanács addig értelemszerűen nem tűzhette napirendre, amíg London formálisan nem jelzett nehézséget az esedékes teendők ellátásában. Ettől függetlenül, a belga diplomácia már napokkal ezelőtt „elméletileg” meglebegtette Brüsszel készségét arra, hogy szükség esetén London helyére lépjen, és időközben hasonló jelzések érkeztek Budapestről és Helsinkiből is.
Szakértők megjegyzik, hogy a rövid határidőn belül történő elnökségi csere egy kicsit hasonlatos ahhoz, ahogy az utolsó percben egy főváros beugrik más helyett az Olimpia megrendezésére, és éppen ezért alaphelyzetben ennek megfelelő a potenciális jelöltek mérlegelése is. A mindenkori elnökségi teendő ugyan az EU-csúcsok szintjén a Lisszaboni Szerződés 2009-es hatályba lépése – és vele a állandó EiT-elnök intézményesítése - óta már kevésbé jelenik meg látványos feladatként, a napi érdemi „tömeg-munka” azonban továbbra is a soros elnökséget nyomja. Közel tucatnyi, különböző rendszerességgel összeülő miniszteri tanácsülés levezetése, valamint és még inkább: az ezek munkaanyagát előkészítő több száz munkacsoport vezetése, naprendjük kialakítása, a tagországok közötti álláspontok egyeztetése, a viták vezetése továbbra is a mindenkori elnökség dolga.
A nemzetközi sajtó első reakciói e tekintetben messze a belga diplomáciának adtak a legtöbb esélyt arra, hogy felajánlott „beugrását” általános támogatás övezze, lévén alapító tagországként a legtapasztaltabb. Ráadásul – ez sem mellékes – logisztikailag is a legegyszerűbb megoldást kínálná, lévén azonnal minden intézményével, politikusával amúgy is „helyben van.”
Egyes megfigyelők megjegyzik ugyanakkor, hogy a belga forgatókönyvnek azért akadnak ellenzői is, igy mindenekelőtt éppen maga a váltást előidéző Nagy-Britannia, amelyik sokak szerint nem örülne egy, az uniós vívmányok érintetlenségét minél jobban megőrizni akaró belga EU-elnökségnek a majdani „kilépési tárgyalások” idején.
Nem hivatalos vélemények szerint, bár a belgákhoz képest esélyeik csekélyebbek, pusztán eddigi „elnökségi referenciáik” alapján nem minden alapot nélkülözött a magyar és a finn jelentkezés sem. Helsinki taggá válása óta kétszer „elnökölt”, és mindkétszer elismerést váltott ki a finnek munkája, csakúgy, mint a brüsszeli szakdiplomácia szintjén a 2011-es első magyar EU-elnökség.
Az első „magyar félévet” akkoriban az egyik legeredményesebb elnökségként értékelték a munka hatékonysága, ülések előkészítettsége, témák lezárása szempontjából. Más kérdés, hogy a mindenkori tanácsi döntések kihordásánál óhatatlanul belejátszanak politikai szempontok is, amelyek kapcsán adott kormányok EU-politikája már válthat ki eltérő megítéléseket – jegyezte meg ennek kapcsán egy neve mellőzését kérő EU-tanácsi forrás.
