Infostart.hu
eur:
375.51
usd:
317.96
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Bérelt teherautóval hajtott a nizzai ámokfutó

Bérelt volt az a teherautó, amelyet a több mint 80 halálos áldozatot követelő nizzai ámokfutás végrehajtásához használtak - jelentette pénteken a helyi média nyomozói körökből származó információk alapján.

A fehér színű járművet néhány nappal korábban bérelték ki a Provence-Alpes-Cote d'Azur délkelet-franciaországi régióban.

A teherautó sofőrje a tengerparti városban csütörtök este a francia nemzeti ünnep alkalmából összegyűlt tömegbe hajtott, és két kilométeren át 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva 84 embert halálra gázolt. A vezető célja egyértelműen az volt, hogy minél több embert elsodorjon - írta az AFP francia hírügynökség.

A Le Figaro című francia napilap jelentése szerint a sofőrön kívül nem tartózkodott más a járműben.

Az újság úgy tudja, hogy a halálos áldozatok között van a helyi határrendészet második számú embere is.

Korábban Christian Estrosi, a Nizzát is magában foglaló körzet vezetője nyilatkozatában azt mondta, hogy a francia rendőrség "egy magas rangú tagja" is halálát lelte a merényletben.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×