Infostart.hu
eur:
388.65
usd:
330.01
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Lerohanták a venezuelai emberek Kolumbiát

Több tízezer venezuelai özönlött át a Kolumbiába vezető hidakon a legközelebbi gyógyszertárat és élelmiszerboltot keresve a hétvégén, miután Caracas rövid időre feloldotta a csaknem egy éve tartó határzárat.

A kolumbiai hatóságok helyi idő szerint hétfőn közölték, hogy a vasárnap 12 órányi időtartamra megnyitott határon 35 ezer venezuelai kelt át. Sokan már hajnalban felsorakoztak a határnál, és liszttel, étolajjal, pelenkákkal felpakolva tértek vissza.

Az olajbevételeken alapuló venezuelai gazdaság az energiahordozó árának zuhanása miatt 2014-ben mélyrepülésbe kezdett, ami jelentősen rontotta a latin-amerikai ország több mint 30 milliós lakosságának életkörülményeit.

Magánszervezetek szerint a létfontosságú áruk 80 százaléka fellelhetetlen a helyi üzletekben, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig úgy számítja, hogy idén 720 százalékos az infláció Venezuelában, és a helyzet egyre rosszabb.

A hétvégén a higiéniai termékeket gyártó Kimberly-Clark amerikai alapítású nemzetközi vállalat bejelentette, hogy felfüggeszti a Caracastól mintegy száz kilométerre nyugatra fekvő maracayi üzemének működését. A Kimberly-Clark több mint 20 éve nyitotta meg kapuit Venezuelában.

Nicolás Maduro venezuelai elnök ezután azzal fenyegetőzött, hogy államosítja a Kimberly-Clark üzemét, mindhiába. Az államosítás tényét hétfőn végül Oswaldo Vera venezuelai munkaügyi miniszter jelentette be, aki egyúttal elrendelte a termelés újrakezdését.

Az államfő korábban jelezte, nem számíthatnak semmi jóra azok a vállalatok, amelyek a gazdasági válságra tekintettel felfüggesztik termelő tevékenységüket. Maduro ellenfeleit és a külföldi háttérerőket vádolja a jelenlegi gazdasági helyzetért, amelyek szerinte így akarják kiebrudalni őt hivatalából.

A Kimberly-Clark nem az egyetlen nemzetközi vállalat, amely az utóbbi időben felfüggesztette működését az országban. Hasonló módon járt el a Coca-Cola, amely nem tudott hozzájutni a termeléséhez elengedhetetlen cukorhoz, illetve a Kraft Heinz és a Clorox.

Maduro hétfőn megerősítette, hogy az amerikai Citibank felmondta a venezuelai jegybank nemzetközi fizetésekhez használt bankszámláját.

A történtek után a Venezuelával 2219 kilométeres határon osztozó Kolumbia is kezdi komolyan venni a humanitárius válsághelyzet fenyegető lehetőségét. Venezuelában egyes becslések szerint csaknem 5 millió kolumbiai él; többségük a fegyveres konfliktusok elől menekült a szomszédos országba.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

2025-ben a technológia terén egyértelműen szinte minden a mesterséges intelligencia fejlődéséről szólt, a vezető AI-vállalatok pedig rendkívüli tempóban dobták idén piacra az újabbnál újabb megoldásaikat. Bár az év során sokan tartottak az "AI lufi" kidurranásától, a benchmarkok alapján az új modellek messze felülmúlták a tavalyiakat, bizonyos területeken pedig már meg is haladták az emberek képességeit. Az LLM-ek mérhető tudása azonban csak az egyik fontos tényező: az automatikus működés a másik elem, amelyről idén gyakran szó esett, különösen az általános mesterséges intelligencia (AGI) elérésével kapcsolatos várakozásokra utalva. A fejlődés ugyan egyértelműen látszik ezen a területen is, a vállalatvezetők és AI-kutatók igen megosztottak a kérdést illetően: egyesek szerint két évre, mások szerint egy évtizedre vagyunk a legokosabb emberek képességeit meghaladó, teljesen autonóm működésre képes AI-rendszerektől. Sőt, egyes vélekedések szerint addig még az AI-hoz való teljes tudományos megközelítésnek is változnia kellene.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 12:33
×
×
×
×