Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Szöul továbbra sem egyesülne Phenjannal

Dél-Korea elutasította kedden azt az észak-koreai kezdeményezést, hogy a két ország politikai pártjainak és társadalmi szervezeteinek találkozójával ünnepeljék meg a Koreai-félsziget japán gyarmati uralom alóli felszabadulásának 71. évfordulóját.

A szöuli védelmi minisztérium közleményében azt írta, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) javaslata egy tipikus Dél-Korea elleni propagandahúzás, amely híján van az őszinteségnek, hiszen Phenjan közben folytatja nukleáris kísérleti robbantásait és rakétakísérleteit.

A KNDK hétfőn kezdeményezte, hogy az augusztus 15-i évforduló előtt vagy után tartsanak "országegyesítési találkozót" a politikai pártok, társadalmi szervezetek, valamint magánszemélyek részvételével. Phenjan korábban hasonló tartalommal júliusi tanácskozásra invitálta déli szomszédját.

A dél-koreai védelmi tárca keddi reagálásában azt írta, hogy ha Phenjan annyira őszintén kívánja a Koreai-félsziget egyesítését, akkor kötelezze el magát a nukleáris leszerelés mellett.

A KNDK az országot vasmarokkal irányító Koreai Munkapárt májusi kongresszusán már javasolta Szöulnak, hogy kezdődjön párbeszéd a feszültség csökkentéséről a félszigeten. Dél-Korea ezt akkor is elutasította.

Észak-Korea idén januárban hajtotta végre negyedik nukleáris kísérleti robbantását, amit februárban egy ballisztikus rakétával végzett kísérlet követett. Június 23-án pedig egy Muszudan típusú közepes hatótávolságú, ballisztikus rakétát bocsátott fel.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozataiban eltiltotta Phenjant a ballisztikusrakéta-kísérletektől.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!
Cikkünk frissül!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartanak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök. Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút! – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!”

Imre Bence: most már elhiszem, hogy vezére tudok lenni a válogatottnak

A férfi kézilabda Eb góllövőlistáján hetedik helyen végző jobbszélső az InfoRádióban azt mondta, három vereséggel nem is érdemelték volna meg, hogy bejussanak az elődöntőbe, de pozitívumnak tartja, hogy meccsben voltak az összes erős ellenféllel szemben. Úgy véli, jobban kell hinniük magukban és abban, hogy képesek legyőzni erősebb csapatokat is. Saját magának 8-as vagy 8,5-es osztályzatot adna a tornán nyújtott teljesítménye alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×