Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Megnyílt Moszkva negyedik nemzetközi repülőtere

Felavatták a moszkvai légiközlekedési csomópont negyedik nemzetközi repülőterét hétfőn Zsukovszkijban.

Az új létesítményt a Gromov Repüléskutató Intézet infrastruktúrájára alapozva fejlesztették ki. Öt és fél kilométeres leszállópályája, amely a maga nemében a leghosszabb Európában, a katonai, a teher- és utasszállító gépek minden típusának fogadására alkalmas. Ezen a repülőtéren rendezték meg kétévenként a Nemzetközi Légi- és Űrszalont (MAKSZ).

Az alapvetően "fapados" és charterjáratok fogadására berendezkedő zsukovszikiji repülőtér kiépítése mellett az orosz főváros három nemzetközi repülőtere - Seremetyevo, Vnukovo és Domogyedovo - túlzsúfoltsága és szolgáltatásainak drágasága miatt döntöttek. (Korábban a 2010-ben bezárt Bikovo is fogadott nemzetközi járatokat.)

A moszkvai közúti körgyűrűtől mintegy 20 kilométerre délkeletre található Zsukovszkij kiépítésének első üteme 2014-ben kezdődött el, amelynek keretében egy 15 ezer négyzetméteres terminál készült el, áteresztő képessége évi 4 millió utas. 2019-re a tervek szerint a létesítménynek két, együttesen 60 ezer négyzetméteres terminálja lesz, évi 12 millió fős kapacitással.

A repülőtér tulajdonosa a 75 százalék mínusz egy részvény arányban a repterek építésére, bővítésére és igazgatására szakosodott litván Avia Solutions Group holdinghoz tartozó Ramport Aero Rt., amely a balti állam és Oroszország mellett Lengyelországban és Olaszországban is jelen van. A kisebbségi tulajdonos a technológia-kivitelt támogató Rosztyeh (Rostec) állami cég Rosszija elnevezésű közlekedési és kiállítási leányvállalata.

Az egyelőre nem konkretizált tervek szerint Zsukovszkij repülőterére is közvetlen expresszvonat jár majd a moszkvai belvárosból, miként Seremetyevóra, Vnukovóra és Domogyedovóra. Ez a vonat a Kazanyi pályaudvarról indul majd. A reptér mellett felépítenek egy 250 szobás szállodát és parkolórendszert is.

A reptér avatásán részt vett Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök és kormányának több tagja is. A létesítmény átadását eredetileg március 15-re tervezték, de az ünnepséget az orosz közlekedésbiztonsági hatóság (Rosztransznadzor) kifogásai miatt el kellett halasztani.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×