eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

A "sorosgyörgyözést" válaszra sem méltatja a Fehérház

Soros György magyar származású amerikai üzletember állhat a Magyarországot elítélő amerikai nyilatkozatok mögött - erről beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Fehér Ház szóvivője közölte: nem vagyok biztos benne, hogy ez megér egy választ.

A tárcavezető felidézte: Barack Obama amerikai elnök a közelmúltban Európában hitet tett a bevándorlás fontossága mellett. "Az amerikai politika lényege, hogy (...) Európának bevándorlókra, muszlim bevándorlókra van szüksége" - fogalmazott Lázár János.

Az Obama-féle meggyőződésnek Soros György az egyik fő "zászlóvivője", az üzletember ugyanis többször is nyilatkozott arról, hogyan kellene bevándorlókat telepíteni Európába - fejtette ki a miniszter.

A magyar kormány meggyőződése - folytatta -, hogy Soros György, a Demokrata Párt egyik befolyásos támogatója, a Clinton-házaspár mecénása mindent megtesz annak érdekében, hogy "helyet csináljon" a nézeteinek.

A Miniszterelnökség vezetője szerint ezért arra lehet számítani a következő időszakban, hogy Soros György aktívan is kész fellépni az egyik legveszélyesebbnek tekintett európai politikai ellenfele, az Orbán-kormány ellen.

"Amikor befolyásos amerikai személyiségek nyilatkoznak, akik Soros úr barátai, szövetségesei, elvbarátai, akkor mögöttük mindig ő lelhető fel" - fogalmazott, hozzátéve, hogy "ez nem áll messze azoktól a megjegyzésektől sem, amelyek szerint a bevándorlás szervezett dolog".

Lázár János hangsúlyozta: Magyarország a bevándorlás útjában áll, ami jó néhány európai nagyhatalom és az Egyesült Államok elképzelésével is ellentétes.

Az AP amerikai hírügynökség mindennek kapcsán megszólaltatta Josh Earnestet, a Fehér Ház szóvivőjét, aki közölte: nem ismeri pontosan Lázár kijelentéseit. "Nem vagyok biztos benne, hogy ezek megérnek egy választ" - tette hozzá.

Bill Clinton volt amerikai elnök a hétvégén szólt kritikusan Magyarországról, amikor azt mondta: a lengyelek és a magyarok az Egyesült Államoknak és a hidegháborúnak köszönhetik szabadságukat, most mégis úgy döntöttek, a demokráciával túl sok a baj, ezért tekintélyelvű, Putyin-féle vezetést akarnak.

Arra a kérdésre, mire számít, ha Hillary Clinton lesz a következő amerikai elnök, a Miniszterelnökség vezetője azt válaszolta: a magyar kormány erős magyar-amerikai kapcsolatokban érdekelt, Magyarország megbízható szövetséges például katonai vagy gazdasági területen, azonban vannak bizonyos kérdések, amelyekben nincs egyetértés. Ugyanis "az Amerikai Egyesült Államoknak vannak olyan körei, amelyek úgy gondolják, Európában a bevándorlásra szükség van (...). Ezekkel az amerikaiakkal nem értünk egyet" - mondta, hozzáfűzve, hogy nem tenne egyenlőségjelet az amerikai kormány és ezen érdekcsoportok közé.

Arról is beszélt, hogy a kormány készül a kvótareferendumra, és kezdeményezőként igyekszik felhívni a választók figyelmét az ügy jelentőségére.

A miniszter arról is beszámolt, hogy a legfrissebb adatok szerint idén 11 ezer 840 ember lépett be illegálisan Magyarországra, közülük 11 ezer 697-en a szerb határszakaszon érkeztek. Szerdán összesen 2472 migráns tartózkodott az országban, s idén összesen 221 embert részesült nemzetközi védelemben.

Elmondta azt is, hogy a parlament előtt lévő törvényjavaslat célja, hogy az illegális belépőket a határtól számított nyolc kilométeren belül meg kell állítani és a hivatalos átlépési pontra kell szállítani őket. Ezek az emberek az eddigi tapasztalatok szerint továbbállnak és nem választják a hivatalos belépés lehetőségét - tette hozzá.

Megkérdezték a tárcavezetőt a Honvédkórházban ápolt sebesült kurd katonákról is. Azt felelte: az intézmény egy része a NATO akkreditált, kiemelt egységei közé tartozik és ebből adódó kötelezettségeit teljesíti. Az ezzel összefüggő terrorkockázatra vonatkozó felvetésre pedig azt mondta, hogy erről a honvédelmi minisztert is meg kell kérdezni, ugyanakkor a titkosszolgálatok nem jeleznek túlzott kockázatot.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×