Infostart.hu
eur:
378.08
usd:
319.92
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Clinton szoros győzelmet aratott Kentuckyban

Szoros győzelmet aratott a kedden tartott demokrata párti előválasztáson Hillary Clinton volt külügyminiszter Kentucky államban - közölte a helyi választási testület vezetője.

A CNN amerikai hírtelevízió beszámolója szerint 99 százalékos feldolgozottság mellett Hillary Clinton a voksok 46,7 százalékát kapta, míg Bernie Sanders vermonti szenátorra a választók 46,3 százaléka szavazott.

"Hillary Clinton nem hivatalosan győztes" - közölte Alison Lundergan Grimes, a Kentucky Állami Választási Bizottság elnöke.

Clinton a korábbi előválasztásokon jelentős előnyre tett szert Sandersszel szemben, több mint 300 küldöttel több támogatja őt, mint a vermonti szenátort, de még több mint száz jelölt támogatását kell megszereznie ahhoz, hogy kijelenthető legyen: ő lesz a Demokrata Párt jelöltje a novemberi elnökválasztáson. Az AP amerikai hírügynökség viszont már biztosra veszi Clinton sikerét. Ahhoz ugyanis, hogy Sanders megelőzhesse, a hátralévő választásokon a delegátusok csaknem 90 százalékának támogatását kellene megnyernie, ami a párt arányos szavazatelosztási rendszere miatt gyakorlatilag lehetetlen.

Kentuckyban 55 küldött támogatását szerezhetik meg a jelöltek. A szoros eredmény azt jelenti, hogy Clinton és Sanders 25-25 delegátus támogatását kapja az államban, ötről pedig a hivatalos végeredmény alapján döntenek majd. Ez is Clinton győzelmeként értékelhető, miután így ő közelebb került a jelöltség megszerzéséhez, Sanders hátránya pedig nem csökkent. Oregonban, ahol még tart a szavazás, 61 delegátus támogatásának sorsa dől el. Mindkét államban arányosan osztják el a jelöltek támogatását, a győztes nem visz mindent.

Sejthető volt, hogy Kentucky nem lesz kedvező terep Clinton számára, miután a szomszédos Nyugat-Virginiában és Indianában is Sanders szerezte meg a győzelmet. A várakozások szerint az oregoni voksolás is az ő győzelmét hozza majd.

A republikánusoknál immár Donald Trump az egyetlen versenyző, de hivatalosan még ő sem szerezte meg a jelöltséghez kellő mennyiségű pártküldött támogatását, ahhoz 1237 delegátus szavazatát kell bírnia a nyári jelöltállító kongresszuson. Eddig 1143 jelöltállító küldött támogatását szerezte meg. A Republikánus Párt csak Oregonban tart ma előválasztást.

Címlapról ajánljuk
Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×