Infostart.hu
eur:
378.38
usd:
321.09
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Az iraki hadsereg támadást indított az Iszlám Állam ellen

Támadást indított hétfőn az iraki hadsereg, hogy visszafoglalja az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől Rutba városát a nyugat-iraki Anbár tartományban - tájékoztatott közleményében az egyesített hadműveleti parancsnokság.

A közlemény szerint a hadműveletben kommandósok, katonák, rendőrök, félkatonai szervezetek harcosai és határőrök is részt vesznek, harckocsikkal és tüzérséggel, az iraki és az amerikaiak vezette koalíciós légierő támogatásával.

Rutba városa mintegy 400 kilométerre nyugatra fekszik Bagdadtól, a fővárost a jordán határral összekötő főúton. A várost két évvel ezelőtt foglalta el az IÁ. Abban az évben a szunnita terrorszervezet nagy területeket vont ellenőrzése alá Bagdadtól nyugatra és északra, a rákövetkező évben pedig megszállta Anbár tartomány székvárosát, Ramádit is.

Az iraki erők azóta jelentős területeket foglaltak vissza az IÁ-től, beleértve Ramádit és a stratégiailag fontos Hít városát, de a dzsihadisták még mindig nagy térséget tartanak megszállva Anbárban, beleértve Fallúdzsa városát is, illetve az ő kezükön van Ninive tartomány nagy része is, a székvárossal, Moszullal együtt, amely Irak második legnagyobb települése.

Az IÁ továbbra is képes súlyos merényletek végrehajtására a kormány ellenőrzése alatt lévő területeken: múlt szerdán, egyetlen nap leforgása alatt mintegy százan haltak meg három bagdadi robbantásban, amelyek elkövetőjeként ez a terrorszervezet jelentkezett.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×