Infostart.hu
eur:
377.97
usd:
319.75
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Felmentették Antonio Contét az olasz bundaügyben

Felmentették Antonio Contét, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát abban a bundaügyben, amelyben korábban fél év felfüggesztett börtönbüntetést és 8000 eurós (2,5 millió forintos) pénzbírságot kért vele szemben a cremonai ügyész.

Conte a vád szerint 2011 májusában - még a Siena trénereként - tudott a Novara és az Albinoleffe elleni két másodosztályú mérkőzés eredményének befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, ezzel pedig szabályszegést követett el. Emiatt az olasz szövetség 2012 augusztusában tíz hónapra eltiltotta az akkor már a Juventus vezetőedzőjeként dolgozó szakembert, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy hónapra csökkentette büntetését.

A 46 éves szakember konzekvensen tagadta, hogy bármi szabályelleneset tett volna és gyorsított eljárást kért, hogy a nyári franciaországi Európa-bajnokságot megelőzően megszülessen az ítélet.

Pierpaolo Beluzzi bíró a hétfői felmentő ítélet indoklásában kijelentette, hogy a vádak valóban alaptalanok voltak.

"Beszéltem vele telefonon, és nagyon boldog volt. A lényeg, hogy véget ért számára ez az egész ügy" - nyilatkozta a cremonai bíróság épületében Francesco Arata, Conte egyik védőügyvédje.

"Nagy örömmel értesültem Conte felmentéséről. Számomra soha nem volt kérdéses, hogy tisztázni fogják, végig hittem benne. Most még nagyobb hangsúlyt kaphat az Európa-bajnoki felkészülés" - nyilatkozta Carlo Tavecchio, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke.

Conte a kontinenstorna után távozik a válogatott kispadjáról és az angol Chelsea irányítását veszi át.

Címlapról ajánljuk
Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×