Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Több szerb párt is a szavazatok újraszámlálását követeli

A hétvégi szerbiai választásokon leadott szavazatok újraszámolását követelte kedden a voksoláson toronymagasan az élen végzett Szerb Haladó Párt (SNS), mert szerinte több "érdekes dolog" is történt a múlt vasárnapi választások éjszakáján, ami aggodalomra ad okot.

Április 24-én az urnazárást követő előzetes becslések, majd a választási bizottság előzetes eredményei is azt mutatták, hogy több kisebb párt az ötszázalékos bejutási küszöb környékén vagy az alatt mozog a parlamenti választásokon. Mivel saját méréseik szerint nagyobb kellett volna, hogy legyen a támogatottságuk, a Demokrata Párt (DS), a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), a Dveri mozgalom, az Elég volt (Dosta je bilo) mozgalom, valamint a Boris Tadic volt államfő vezette hárompárti koalíció képviselői a választási bizottság épületébe vonultak, hogy "felügyeljék" a szavazatszámlálás tisztaságát. Aleksandar Vucic miniszterelnök, a vezető kormánypárt, az SNS vezetője szerint ez nyomásgyakorlásnak minősül, és "érdekes módon" a politikusok megjelenése után a számukra megfelelő eredmények születtek, azaz "hirtelen megugrották a küszöböt".

Az ellenzéki pártok összeállítottak egy jogászokból álló csoportot, hogy kivizsgálják és ellenőrizzék az általuk tapasztalt szabálytalanságokat. A SNS mintegy erre adott válaszként kérte a szavazatok újraszámlálását.

A választási bizottság alelnöke, Miladin Kovacevic a szerb sajtónak elmondta: a választási dokumentumokba mindenki betekinthet, a bizottság azonban nem kényszeríthető a szavazatok újraszámlálására, ám a pártok szabadon "számolgathatnak". A pártok április 29-ig tekinthetnek be az említett iratokba - tette hozzá. A választási bizottság eddig két helyen rendelte el a voksolás megismétlését a szavazóhelyiségben tapasztalt szabálytalanságok miatt.

A Szerb Haladó Párt az előzetes eredmények szerint a voksok 48,23 százalékát szerezte meg az előre hozott parlamenti választáson, ám a magas részvétel és az öt százalékos parlamenti küszöböt átlépő pártok magas száma miatt ez "csupán" 131 helyet jelent a 250 fős törvényhozásban, míg a pártnak eddig 158 mandátuma volt.

Címlapról ajánljuk
Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Áldozatok százairól szólnak a hírek Iránban - hírek percről percre

Először az izraeli védelmi miniszter számolt be "megelőző csapásról", majd az amerikai elnök közölte, hogy nagyszabású támadást indítottak. A deklarált célok között szerepel a rezsimváltás is. Cikkünk frissül.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×