Infostart.hu
eur:
376.33
usd:
319.24
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Hónapokra elhallgat a Big Ben

Várhatóan hónapokra elhallgat jövőre a Big Ben, a londoni parlament világhírű toronyórája, amelynek nagyjavítását már nem lehet sokáig halogatni.

A 157 éves szerkezetet, amelynek harangjátéka legalább olyan híres, mint maga az óra, 29 millió fontos (több mint 11 milliárd forintos) költségvetéssel három évig tartó rekonstrukciónak vetik alá. A parlament keddi tájékoztatása szerint a harangjáték nem némul el a javítás teljes időtartamára, de több hónapig bizonyosan nélkülözniük kell majd a londoniaknak és a turistáknak a jól ismert dallamot.

Az egész órát jelző harangjátékot a BBC rádió politikai és közéleti csatornája, a Radio 4 élőben közvetíti a nagyobb délutáni és esti hírműsorok előtt, pontos időjelzés gyanánt.

Az 1859 óta működő Big Bent és az otthonául szolgáló tornyot - amelyre szintén ráragadt a Big Ben elnevezés, jóllehet 2012, vagyis II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulója óta hivatalos elnevezése Erzsébet-torony - legutóbb 1983-ban újították fel. Előtte 1976-ban, utána 2007-ben szünetelt néhány hónapra a harangjáték, de e szünetektől eltekintve az óramű harangja folyamatosan működik a több mint másfél évszázaddal ezelőtti átadás óta.

A felújítás a toronyra is kiterjed, és a parlament keddi tájékoztatása szerint a 97 méter magas építményt a renoválás három éve alatt végig állványzat takarja majd.

Az Erzsébet-toronnyal egyelőre súlyosabb statikai problémák nincsenek, most elsősorban beázásokat, rozsdásodó épületgépészeti elemeket kell javítani és helyreállító kőművesmunkákat kell elvégezni, de azt már évekkel ezelőtt megállapították, hogy a torony és a hozzá kapcsolódó parlamenti épületrész süllyed, elsősorban az elmúlt évtizedek felszín alatti nagyszabású munkálatai miatt. A parlament alatt két metróvonal és egy nagy átmérőjű szennyvízgyűjtő csatorna húzódik, emellett a képviselők számára épült egy mélygarázs is.

Ennek már látható következményei vannak: az Erzsébet-torony északnyugat felé 0,26 fokkal megdőlt, és ez bizonyos távolságról szabad szemmel is észlelhető. Statikusok szerint mindazonáltal ez a folyamat még hosszú évtizedekig nem ad okot aggodalomra.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Az Apple a szövetségi bírósághoz fordult, hogy utasítsa el azt a csoportos keresetet, amely szerint a vállalat két rendben is megtévesztette befektetőit. A részvényesek azt állítják, hogy a cég egyrészt eltúlozta a Siri hangasszisztens mesterségesintelligencia-képességeit, másrészt csupán a látszatát keltette annak, hogy betartja az App Store jutalékfizetési szabályaira vonatkozó bírósági végzést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×