Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

A francia gazdasági miniszter elégedetlen a baloldallal

Emmanuel Macron, a francia szocialista kormány gazdasági minisztere azért alapított a hónap elején önálló politikai mozgalmat, mert elégedetlen a jelenlegi baloldallal.

Az egyre népszerűbb 38 éves kormánytag ezt az ARTE francia-kulturális televízióban vasárnap este sugárzásra kerülő interjúban mondta, amelynek részletei már napközben megjelentek a politikus honlapján.

"Én nem hazudok az embereknek, azt mondom, amit gondolok, ezt mondom a kezdetektől. Baloldali vagyok, odatartozom. De a jelenlegi baloldal nem elégít ki" - fogalmazott a gazdasági miniszter.

"Az én szememben az igazi különbség hazánkban a progresszívek és a konzervatívok között van, ezt a különbséget szeretném most újrateremteni, és nem szeretnék 2017-ig (a következő választásokig) várni" - tette hozzá.

Az interjút április 11-én rögzítette az ARTE, öt nappal azután, hogy Emmanuel Macron En marche (Indulás!) elnevezéssel megalapította saját politikai pártját, amelynek célja felülemelkedni a bal- és jobboldali megosztottságon.

"Minden olyan jó szándékú emberrel szeretnék politikai mozgalmat indítani, akik hisznek hazánk számára a progresszióban" - hangsúlyozta a miniszter.

Az interjú azon a hétvégén jelent meg, amely Emmnauel Macron megszólalásaitól van hangos. A Libération című baloldali napilapban megjelent felmérés szerint jelenleg Macron a legnépszerűbb jelölt a jövő évi elnökválasztás baloldali előválasztás esélyesei közül, és Francois Hollande államfő vidéki látogatásain már minden figyelem a fiatal tárcavezetőre irányul. Macron ugyanakkor egy pénteken megjelent interjúban "személyes lojalitásáról" biztosította az államfőt, jóllehet az is megjegyezte, hogy egy miniszter nem a köztársasági elnök "lekötelezettje".

Emmanuel Macront 2014 júniusban nevezte ki Francois Hollande gazdasági miniszternek. A közvélemény előtt addig ismeretlen, bankárból lett politikus korábban az államfő gazdasági tanácsadója volt.

Címlapról ajánljuk
Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs

Balmazújváros 7. számú egyéni választókerületében önkormányzati képviselőt választanak, mert a 2024-ben megválasztott Demeter Pál (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) tavaly november 14-én lemondott. A képviselői helyért három jelölt indul: Nagy Zoltán (Fidesz-KDNP), Molnár Péter (Közösen Balmazújvárosért Egyesület) és Béresné Lőrincz Erzsébet (független). A választókerületben több mint 1600-an szavazhatnak. A voksolás tétje messze túlmutat a bánlaki városrész határain: az eredmény döntheti el, hogy feloldódik-e a városvezetést hónapok óta megbénító politikai patthelyzet, vagy marad a határozatképtelenség és a bizonytalanság.

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Súlyos ára van az olcsó rezsiszámláknak – a neheze még csak most jön

Az uniós energiapolitika terén 2025-ben az egyik fontos fejlemény az Európai Bizottság Megfizethető Energia Cselekvési Tervének a megjelenése volt, amely útmutatást kívánt adni az energiaárak csökkentésére, „megkönnyebbülést hozva az iparnak és a fogyasztóknak.” A javasolt intézkedések azonban várhatóan az energiafogyasztás növekedéséhez vezetnek majd, óriási közpénzáldozattal járnak, jelentős környezeti károkat okoznak, és hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenségek fokozódásához. A megoldás az energiaadók emelése, a bevételekből pedig a lakosság kompenzációjaés az energiahatékonyság támogatása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×