Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Most kiderül, meggyengülhet-e Trump

Az Egyesült Államokban kedden Wisconsinban tartanak előválasztást a republikánusok és a demokraták egyaránt. Politikusok és elemzők tesztnek tekintik ezt az előválasztást, amelynek tétje: beválik-e a republikánus pártelit stratégiája Donald Trump meggyengítésére, és sikerül-e jelentősen előretörnie Bernie Sandersnek a demokratáknál.

Előrejelzések szerint a republikánus táborban Ted Cruz texasi szenátor, a Demokrata Párt két elnökjelölt-aspiránsának versenyében pedig Bernie Sanders vermonti szenátor győzelme várható.

A tét valójában a republikánus elnökjelölt-aspiráns számára nagyobb, hiszen Hillary Clinton jelölése szinte biztosra vehető, a választóknak elszámolni nem tartozó szuperdelegátusok támogatásának köszönhetően. Csaknem valamennyi szuperdelegátus ugyanis már jelezte, hogy az elnökjelölt-állító konvención őt támogatja majd. Ezzel szemben, ha a republikánusoknál Ted Cruz győz, akkor az elnökjelölt-állító konvenció nyílt versenyessé válhat, azaz esetleg megakadályozható lesz Trump hivatalos jelölése.

A Republikánus Pártban 1237 delegátus voksának elnyerése szükséges ahhoz, hogy az aspiráns a párt elnökjelöltje lehessen, s Wisconsin államban 42 delegátusról döntenek kedden. Donald Trump minden felmérés szerint népszerűtlen ebben az államban, nem utolsósorban az elmúlt napokban tett, vihart kavaró kijelentései miatt. Javasolta például, hogy az abortuszt végző nőket meg kellene büntetni, s bár később módosította véleményét, a női szavazókat - a republikánus szavazókat is - elidegenítette magától. Ted Cruz hitvesére tett megjegyzéseivel is apasztotta támogatóinak táborát, s emellett Wisconsin állam kormányzója, Scott Walker szintén Ted Cruzt biztosította támogatásáról.

"Az egész ország Wisconsinra figyel most" - fogalmazott hétfő este a Fox televízióban Ted Cruz. Szerinte kikristályosodott a Republikánus Párt egysége. Tény, hogy Donald Trump elutasításában a republikánusok vezető politikusai egyetértenek, s immár csaknem valamennyien Cruz mögé sorakoztak fel. Ugyanakkor - sajtóhírek szerint - a pártelit soraiban megfogalmazódott az is, hogy más, az elnökjelöltségért nem is indult politikust kellene felkérni, és megszavazni az elnökjelöltségre. A leggyakrabban Paul Ryan képviselőházi elnök neve merül fel, ámbár Ryan - aki wisconsini politikus - mindeddig elhárította az elnökjelöltségre történő felkérését.

Donald Trump - aki nyilatkozatai tanúsága szerint maga is tudatában van esetleges vereségének Wisconsinban - most először hívta kampányolni a feleségét, a szlovén születésű volt modellt, Melania Trumpot. S a milliárdos üzletember kedden, a kora reggeli órákban nyilvánosságra hozta, hogyan valósítaná meg egyik kampányígéretét, nevezetesen azt, hogy Mexikóval finanszíroztassa az amerikai-mexikói határon az illegális bevándorlók feltartóztatására épülő fal költségeit. Addig letiltana minden átutalást Mexikóba, amíg a közép-amerikai ország nem fizeti ki az 5-10 milliárd dolláros összeget a falra.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×