Infostart.hu
eur:
379.38
usd:
322.18
bux:
125141.18
2026. február 24. kedd Mátyás

Szöul blokkolta egy brit újságíró weboldalát

A dél-koreai hatóságok blokkolták egy brit újságíró észak-koreai technológiai kérdésekkel foglalkozó internetes oldalát a dél-koreai nemzetbiztonsági törvény megsértésére hivatkozva.

A dél-koreai távközlési hatóság kedden erősítette meg, hogy március 24-én elérhetetlenné tette az internetes oldalt, mert szerinte sérti az ország nemzetbiztonsági törvényét. A testület illegálisnak, vagy a társadalomra károsnak ítélt, például pornográf, szerencsejátékkal foglalkozó vagy Észak-Korea hivatalos kiadványait közlő internetes oldalakat blokkol.

Az újságíró, a San Franciscóban élő brit Martyn Williams szerint a majdnem két hete letiltott North Korea Tech nevű oldal nem sérti a szabályokat, amely egyebek mellett azt is tiltja, ha valaki együttműködik, szimpatizál Észak-Koreával vagy dicsőíti az országot. Az újságíró közölte: oldala semmi ilyet nem tesz, ezért fellebbez a szöuli hatóság döntése ellen.

Williams olyan témákkal foglalkozik honlapján, mint az észak-koreai mobiltelefon-használat, a világtól elzárt kommunista ország műholdas technológiája vagy az észak-koreaiak által fejlesztett számítógépes operációs rendszer. A férfi leszögezte, írásai észak- és dél-koreai kormányzati bejelentéseken és médiajelentéseken alapulnak.

A szöuli Korea Internet Transparency Report nevű szervezet egyik ügyvédje úgy vélte, a weboldal blokkolása rámutat arra, hogy a dél-koreai hatóságok időnként olyan tartalmakat is cenzúráznak, amelyek nem veszélyeztetik az ország demokratikus berendezkedését.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most eldőlhet a forint sorsa

Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most eldőlhet a forint sorsa

Az MNB kamatdöntő ülésére figyelnek ma a befektetők, a várakozások szerint ugyanis másfél év után újraindulhat a kamatcsökkentési ciklus Magyarországon. Bár a piaci árazások már tükrözik a kamatok esetleges csökkentését, Varga Mihály mai sajtótájékoztatója és a hazai monetáris politika jövőbeli iránya fontos üzeneteket közvetíthet a devizapiacok számára is. A kamatdöntés felé közeledve fokozatosan erősödik a hazai fizetőeszköz árfolyama: az euró jegyzése a reggeli 379,5 feletti szintről 379 alá, míg a dollár árfolyama a 322,3-as szintről 321,5 környékére mérséklődött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×