Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A parlament feloszlatását kérte az izlandi kormányfő

A parlament feloszlatását kérte kedden az izlandi miniszterelnök az offshore-botrány kirobbanása miatt, amelyben ő és a felesége is érintett. Sigmundur David Gunnlaugsson felvetését azonban Ólafur Ragnar Grímsson államfő elutasította.

Helyi sajtóértesülések szerint az elnök azzal indokolta a döntését, hogy a Haladó Párt élén álló Gunnlaugsson még nem konzultált előzőleg a kormánykoalíció másik tagjával, a Függetlenségi Párttal. A miniszterelnök egyébként azzal indokolta javaslatát, hogy erre szükség lehet, ha a Függetlenségi Párt már nem tudja őt tovább támogatni. Ez a kormánykoalíciós partner azonban nem egységes, és sok képviselője egyenesen tart egy előre hozott választástól, mert a közhangulat miatt sok mandátum elvesztésével számol erre az esetre. A sajtó találgatásai szerint a válság egy új koalíció felállásával, vagy mégis a választások előre hozatalával fog megoldódni.

Hétfőn példátlanul nagy tömeg, több mint tízezer izlandi tüntetett a főváros, Reykjavík központjában Gunnlaugsson lemondását követelve. Ugyancsak felsorakozott vele szemben a négy ellenzéki parlamenti párt, és hivatalosan bizalmi szavazást kért a kormány ellen. Ennek időpontját még nem tűzték ki.

Gunnlaugsson hétfőn még azt mondta a televízióban, hogy ki akarja tölteni a hivatali idejét, azaz a 2017 tavaszán várható választásokig a kormány élén akar maradni. A miniszterelnök és a felesége a panamai dokumentumok szerint közel 4 millió dollár értékben menekített ki kötvényeket izlandi bankokból a 2008-as pénzügyi válság idején. A kormányfő azzal védekezik, hogy adócsalást nem követett el. A botrányban napvilágra került Bjarni Benediktsson pénzügyminiszter neve is.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×