Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
315.22
bux:
150318.58
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Elkelt a görög a szerencsejáték-társaság harmada

Több hónapos bizonytalanság után sikerült értékesíteni a görög szerencsejáték-társaság (OPAP) kisebbségi tulajdonrészét a görög privatizációs hivatal hétfői bejelentése szerint.

Az Emma Delta nevű, 66,7 százalékban cseh, 33,3 százalékban görög magántulajdonban lévő cseh-görög befektetési alap 652 millió euróért szerezte meg az OPAP 33 százalékát.
Áprilisban az egyetlen versenyben maradt Emma Delta 622 millió eurót kínált az OPAP eladásra felkínált részvénypakettjéért, a görög állam azonban legalább 650 milliót akar. A vevőjelölt először május 1-jéig kapott haladékot, hogy javítson ajánlatán, majd többszöri nekirugaszkodás után végül is a felek megállapodtak a hétfőn aláírt összegben.

A vételárból 622 millió eurót készpénzben kap meg a görög állam, további 30 millió eurót a konzorcium részvényeiben.

Az OPAP tavaly 505,5 millió euró nettó nyereséget ért el.

A görög kormányra erős nyomás nehezedik az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) részéről, hogy gyorsítsa fel sokáig halogatott privatizációs programjának végrehajtását, ami a Görögországnak biztosított mentőcsomag egyik feltétele.

Az országnak hitelezők 2,6 milliárd euróról 1,6 milliárd euróra csökkentették az idei görög privatizációból származó bevétel-előrejelzést. Erre azután került sor, hogy júniusban nem sikerült vevőt találni a DEPA gázszolgáltatóra, miután az egyetlen érdeklődő, az orosz Gazprom az utolsó pillanatban visszavonta 900 millió eurós nem kötelező érvényű ajánlatát.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×