Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
316.28
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Öt év börtön a volt ciprusi védelmi miniszternek

Öt év börtönre ítélte egy lárnakai büntetőbíróság az ország volt védelmi miniszterét egy dél-ciprusi haditengerészeti támaszponton két évvel ezelőtt történt robbanássorozat kapcsán.

A robbanásban 13 ember vesztette életét, és súlyos károk keletkeztek a szigetország legnagyobb villamos erőművében is.

A háromtagú testület pénteken hirdetett ítéletet a 74 éves Kosztasz Papakosztasz felett, akit július 9-én egy lárnakai bíróság gondatlanságból elkövetett emberölésben talált vétkesnek, mert nem tett óvintézkedéseket az elkobzott iráni lőszert tartalmazó 80 konténer felrobbanásának megelőzésére.

Papakosztaszt július 9-e óta kórházban ápolják, és nem jelent meg a pénteki ítélethirdetésen.

Egy - Iránból Szíriába tartó - hajóról 2009-ben lefoglalt lőszert két éven át tárolták szabálytalanul a Zygi melletti Evangelosz Florakisz támaszponton, ahol 2011. július 11-én hatalmas robbanások történtek. A robbanássorozat következtében jelentős anyagi károk keletkeztek a támaszponthoz közeli településeken és üdülőhelyeken is. A hatóságok szerint az egyik konténer öngyulladása okozta a katasztrófát.

Andreasz Nikolau tűzoltó parancsnokot, a helyettesét, Pambosz Saralambuszt, valamint a katasztrófavédelmi egység parancsnokát, Andreasz Loizideszt egyenként kétévi börtönbüntetésre ítélte a bíróság halált okozó gondatlanság vádjával.

A másik perbefogott egykori minisztert, Markosz Kiprianut, a külügyi tárca volt vezetőjét a bíróság felmentette.

A hosszú per során a vád a tragédiához vezető számos alkalmatlanságra és hanyagságra mutatott rá. Hat katona az oltás során veszítette életet, s a többi áldozat, közöttük a sziget haditengerészeti egységének a parancsnoka, szintén katona volt.

A robbanássorozat belpolitikai válságot okozott Cipruson, megrendítve az akkor kormányzó baloldali AKEL (Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja) iránti bizalmat. A történtek után Papakosztasz és Kiprianu azonnal lemondott miniszteri tisztségéről.

A katasztrófa után röviddel lefolytatott vizsgálat rámutatott az akkori elnök, Demetrisz Krisztofiasz felelősségére is, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a Szíriával és Iránnal való kapcsolattartás érdekében a szállítmány Cipruson maradjon. Õ azonban elnöki mentelmi joga miatt elkerülte a büntetőjogi felelősségre vonást.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×