Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.02
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Katonai parádéval ünnepeltek Phenjanban

Nagyszabású díszszemlével emlékeztek meg szombaton Észak-Koreában a koreai háború lezárásának 60. évfordulójáról.

A Phenjanban tartott katonai parádén megjelentek a koreai kommunista állam politikai és katonai vezetői, élükön az első számú vezetővel, Kim Dzsong Unnal, valamint Li Jüan-csao alelnökkel. A főváros központi terén, a Kim Ir Szen téren több ezer katona vonult végig díszmenetben.

Az észak-koreai hadsereg felvonultatta a legkorszerűbb haditechnikát és fegyverzetet, köztük páncélozott katonai járműveket, többállásos rakétakilövőket, valamint különböző rakétákat is.

A megemlékezés fő szónoka, a Koreai Népi Hadsereg Állandó Politikai Hivatalának vezetője beszédében azt állította hogy a KNDK a békét fő nemzeti prioritásnak tekinti. Cso Rjun Ho azt hangoztatta:a hadsereg legfontosabb feladata, hogy megvédje az országot a külföldi inváziótól.

A békés környezet elsődleges fontosságú az ország számára - fogalmazott a katonai vezető, aki szerint Észak-Korea most a gazdasági fejlődésre, valamint az emberek életszínvonalának emelésére helyezi a hangsúlyt.

A nemzetközi hírügynökségek emlékeztettek arra, hogy a Koreai-félszigeten az elmúlt hónapokban jelentősen kiéleződött a feszültség az észak-koreai atomprogram, valamint a phenjani nukleáris rakétakísérletek miatt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa válaszlépésként a Phenjan elleni szankciók kiszélesítését határozta el.

Az 1950 és 1953 közötti koreai háborúnak a panmindzsoni fegyverszüneti egyezmény vetett véget.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×