Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.99
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Román államtitkár: Tusványos olyan, mint a magyar kormány egyik űlése

Egyes magyarországi politikusoknak a romániai közigazgatási átszervezés kapcsán tett kijelentései beavatkozást jelentenek a romániai demokratikus, legitim és szuverén folyamatba - jelentette ki George Ciamba, a román külügyminisztérium államtitkára.

A minisztérium honlapján megjelentetett közlemény szerint Ciamba kifejtette, hogy ezek a kijelentések sérthetik a román-magyar stratégiai partnerség szellemiségét, és messze túllépik a kétoldalú kapcsolatok jogi és politikai keretét, valamint a felek közös vállalásait.

Ciamba szerint a tusnádfürdői szabadegyetem és diáktábor olyan, mint a magyar kormány egyik ülése, amelyet ezúttal Romániában szerveztek meg.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×