Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Újabb halálos összecsapások Kairóban

Hat halálos áldozata volt kedd reggel a megbuktatott Mohamed Murszi elnök hívei és ellenfelei közötti összecsapásoknak az egyiptomi fővárosban, Kairóban - közölte egy egészségügyi tisztviselőt idézve az al-Ahram napilap internetes oldala.

Legalább harminchárman megsérültek az elmozdított államfő mellett kiálló Muzulmán Testvériség mozgalom által a Kairói Egyetemnél szervezett tiltakozásban.

A városközponthoz közel fekvő egyetem, valamint a Kairó északkeleti részében lévő al-Adavíja mecset az iszlamisták három hete tartó megmozdulásainak két állandó helyszíne.

A korábbi, hétfői összecsapások a főváros központjában lévő Tahrir téren, a Hoszni Mubarak akkori államfő elleni 2011-es felkelés helyszínén történtek. Itt, valamint a főváros egyik külvárosában, Kalijub településen hétfőn négyen haltak meg.

A politikához köthető erőszakos cselekményeknek Egyiptomban június vége óta mintegy 150 halálos áldozata volt. További mintegy 40 ember vesztette életét a hadsereg és a rendőrség tagjai elleni fegyveres támadásokban, valamint a hadseregnek a radikális szélsőségesek elleni műveleteiben ugyanebben az időszakban a Sínai-félszigeten, az Izraellel és a Gázai övezettel határos területen.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×