Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
316.37
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Izrael palesztin foglyokat enged szabadon

Izrael jóakarata jeleként kész szabadon engedni bizonyos számú, a zsidó államban bebörtönzött palesztin foglyot - közölte szombaton Juvál Steinic, a nemzetközi kapcsolatok és hírszerzés minisztere.

A politikus az izraeli rádióban úgy fogalmazott, hogy korlátozott számú palesztin fogoly szabadulhat. Hozzátette, hogy egyesek közülük már közel 30 éve raboskodnak izraeli börtönben. Arról nem beszélt, hogy szabadulásuk mikorra várható, de azt hangsúlyozta, a folyamat szakaszos lesz. Semmi kétség, hogy jelentős gesztusról van szó - mondta.

A bejelentés egy nappal azt követően hangzott el, hogy megállapodás született az izraeli-palesztin béketárgyalások újraindításának előkészítéséről.

John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken kijelentette, megállapodás született, amely alapot teremt a végső státusról folytatandó tárgyalások felújításához a palesztinok és az izraeliek között. Hozzátette, hogy az egyezség nem végleges, és további finomításokra, egyeztetésekre van még szükség.

A gázai központú B'Tselem palesztin emberi jogi szervezet szerint négyezer-hétszáztizenhárom palesztin van izraeli fogságban. Ebből 169-en úgynevezett adminisztratív fogságban vannak, velük kapcsolatban egy olyan eljárás érvényes, amely szerint hat hónapig maradhatnak fogságban vádemelés nélkül, és ezt az időtartamot - korlátlan számban - meg lehet hosszabbítani.

A palesztinok és Izrael közötti közvetlen tárgyalások 2010 szeptemberében szakadtak meg, amikor Izrael megtagadta, hogy részlegesen befagyasztja az újabb telepek létrehozását a megszállt palesztin területeken.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×