Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.16
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Ferenc pápa első külföldi útja Latin-Amerikába vezet

Mintegy kétmillió fiatalt várnak a jövő héten Rio de Janeiróba, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó színhelyére. A július 22-28. között tartandó eseményen részt vesz Ferenc pápa is, aki márciusi megválasztása óta első ízben utazik külföldre.

"A Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó legyen a hitről szóló jeladás az egész világ számára. Az ifjúság mutassa meg a világnak, hogy szép dolog Jézust és az örömhírt hirdetni" - hangsúlyozta a katolikus egyházfő, amikor hivatalosan bejelentette brazíliai látogatását.

A fiatal katolikusok nemzetközi találkozójának másodszor ad otthont latin-amerikai ország. Az első alkalommal, 26 évvel ezelőtt, Argentína volt a házigazda. Brazília a Föld legnépesebb katolikus országa. A 194 millió lakos közül legalább 123 millió vallja katolikusnak magát. Igaz, közülük csupán minden ötödik gyakorolja rendszeresen a vallását.

Ferenc pápára zsúfolt program vár a világtalálkozón. Látogatása során elsősorban a rászorulókhoz és a kirekesztettekhez való közelségét akarja hangsúlyozni. Utazásának egyik csúcspontja az a szentmise lesz, amelyet július 24-én fog bemutatni Brazília legfontosabb zarándokhelyén, a Sao Paulo melletti Aparecidában.

Onnan a pápa Rio de Janeiróba utazik tovább, az ország második legnépesebb városában fölkeresi az Assisi Szent Ferencről elnevezett kórházat (Sao Francisco de Assis), amelyben drogfüggő személyek gyógyítását célzó osztályt fognak megnyitni. Július 25-én az egyházfő átveszi a nagyváros kulcsait, majd megáldja az olimpiai zászlót. (A jövőre esedékes labdarúgó világbajnokság után Brazília 2016-ban olimpiai játékokat fog rendezni.) Ezután fölkeresi Rio egyik szegénynegyedét, és találkozik börtönben ülő fiatalkorú elítéltekkel.

A pápai látogatás és a világtalálkozó csúcspontját a július 28-án, vasárnap délelőtt esedékes szentmise képezi, amelyet Rio de Janeiróban fog bemutatni az egyházfő. A szentbeszéd után Ferenc pápa a hívőkkel együtt mondja el az Úrangyala imát. Délután találkozik a latin-amerikai püspökök tanácsának (CELAM) koordinátoraival és az ifjúsági világtalálkozó önkéntes közreműködőivel, segítőivel. Ezt követően repülőgéppel visszatér Rómába.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×