Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
316.29
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Snowden-ügy: újabb leleplezések várhatók

Napokon belül újabb leleplező cikkek jelenhetnek meg Edward Snowdentől, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori munkatársától származó információk alapján - mondta az a brit újságíró, aki júniusban a The Guardian című lapban elsőként közölte Snowden nemzetközi botrányt kiváltó kiszivárogtatásait.

Glenn Greenwald az ARD német közszolgálati televíziónak adott interjúban elmondta: Snowden révén 9-10 ezer szigorúan titkos minősítésű dokumentumokhoz jutott a Der Spiegel című német hírmagazin egy munkatársával, Laura Poitras-szal együtt egy hongkongi út során. A dokumentumok hét hete vannak nála, tanulmányozásukkal még nem végzett, de az már látható, hogy rendkívül szoros együttműködés alakult ki az NSA és amerikai cégek, köztük a Facebook, a Google és a Skype között.

Greenwald szerint arra lehet számítani, hogy a következő napokban további cikkek jelennek meg a Snowden-féle iratok alapján, és az újabb történetek "nagyobbat robbannak majd" Németországban, mint az NSA és a német szervek együttműködéséről szóló eddigi beszámolók.

A német szolgálatok nem azzal az intenzitással működnek együtt az elektronikus hírszerzésre szakosodott NSA-val, mint a brit, az ausztrál, vagy a kanadai szervek, de "ott vannak a második sorban", és állandó az információcsere közöttük - mondta az újságíró.

A Rio de Janeiróban élő Glenn Greenwald hozzátette: a seremetyjevói nemzetközi repülőtér tranzitzónájában tartózkodó Snowdennel egy titkosított azonnali üzenetküldő szolgáltatás segítségével tartja a kapcsolatot. Az amerikai informatikus, aki az oroszországi ideiglenes menedék iránti kérelmének elbírálására vár a reptéren, továbbra is meg van győződve arról, hogy helyes döntés volt az NSA titkos adatgyűjtő programjairól szóló dokumentumok kiszivárogtatása - tette hozzá.

Saját helyzetéről Greenwald elmondta: aki a világ legerősebb hatalmáról szóló szigorúan titkos dokumentumok birtokába jutott, annak gondoskodnia kell a személyes biztonságáról, különös tekintettel arra, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jelenléte "erőteljes" Rióban. Hozzátette: állandóan magánál tartja a Snowdentől származó anyagokat, és másolatokat helyezett el az interneten.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×