Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Kivégeztek egy helyi kínai pártvezetőt

Kivégezték azt a közép-kínai pártvezetőt, akit 11 kiskorú megerőszakolásában talált bűnösnek a bíróság - jelentette csütörtökön a kínai média.

A 44 éves Li Hszin-kungot tavaly májusban vették őrizetbe Honan tartomány Jungcseng városában, ahol a pártbizottság helyettes vezetője volt. Egy középiskola előtt, egy autóban érték tetten. Li pénzt adott egy diáknak és megfenyegette őt azért, hogy lányokat közvetítsen neki.

A férfi legfiatalabb áldozata 11 éves volt. Lakásán terhelő bizonyítékokat, köztük fényképeket találtak. Az eset komoly visszhangot, felháborodást váltott ki az online közösség körében.

Li fellebbezett a halálos ítélet ellen, de a tartományi bíróság elutasította kérvényét, s a legfelsőbb bíróság a halálos ítélet végrehajtását jóváhagyta.

Az elmúlt hetekben több, a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményre derült fény Kínában, aminek következtében a legfelsőbb bíróság körlevélben hívott fel az ilyen esetek szigorúbb elbírálására.

Nemi kapcsolat létesítése 14 év alatti kiskorúval a kínai büntetőtörvénykönyv szerint erőszaknak minősül, amiért halálbüntetés is járhat. A kiskorúak szexre történő csábításáért 15 évig terjedő börtön jár.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×