Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
316.47
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Vádemelés az ügyvezető miniszterelnök ellen is?

Csehországban folynak a találgatások arról, milyen lehet a jelenlegi belpolitikai válság megoldásának forgatókönyve, miután az eddigi kormányfő, Petr Necas tegnap este benyújtotta lemondását az államfőnek. Valószínűleg csak idő kérdése, hogy Petr Necas ügyvezető miniszterelnök ellen is vádat emeljenek a három volt polgári demokrata képviselő korrupciós ügyében - állítja a Právo című független napilap.

Az elemzések szerint három megoldás létezik. Az első szerint maradna a mostani hármas kormánykoalíció, a miniszterelnöki posztot a legerősebb kormánypárt, az ODS kapná. A másik lehetőség az előrehozott választások mielőbbi kiírása lenne, a harmadik pedig egy szakértői kormány létrehozása.

A döntés az államfő, Milos Zeman kezében van, neki kell most lépnie. Õ azonban szemmel láthatóan nem hamarkodja el a döntést, mint nyilatkozta a következő hétvégén intenzív tárgyalásokat folytat a politikai pártok vezetőivel és csak azután vázolja elképzelését.

Egy felmérés szerint a társadalom kisebbik része elfogadná a koalíció fenntartását, sokan viszont a parlament feloszlatását és előrehozott választásokat tartanának a legjobb megoldásának. A cseh sajtó nagy része szerint is az előrehozott választások jelenthetik kiutat a jelenlegi helyzetből.

A Hospodárske Noviny című gazdasági napilap és a Lidové Noviny szerint is a helyzet már megérett az előrehozott választásra. Ezt viszont nem egyszerű elérni, a képviselőház feloszlatásához legalább 120 képviselő támogatására van szükség. A 200 tagú törvényhozásban rengeteg olyan képviselő van, akik kiléptek pártjukból, függetlenek, vagy új tömörüléséket alkottak, az ő újraválasztási esélyük szinte a nullával egyenlő, tehát nekik nem érdekük, hogy idő előtt feladják jól jövedelmező képviselői széküket. Emiatt a Mladá Fronta Dnes c.napilap eléggé szkeptikus, a cikkíró szerint, csak akkor lesznek előrehozott választások, ha a koalíció tagjai nem lesznek egységesek.

A prágai újságokban általános a vélemény, hogy az idő előtti választások a legnagyobb valószínűséggel a szociáldemokratákat segítenék hatalomra, akik élveznék a kommunisták támogatását. Minden eddigi felmérés szerint a választásokat nagy fölénnyel a szociáldemokraták nyernék. A rendes választások tervezett időpontja 2014 májusa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×