Infostart.hu
eur:
365.33
usd:
316.55
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Rács mögé küldhetik Ján Slotát

Vádemelési javaslattal végződött a májusban ittas vezetés gyanúja miatt letartóztatott Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt elnöke elleni rendőrségi vizsgálat - erről számolt be rendőrségi forrásra hivatkozva a Novy Cas nevű szlovák bulvárlap szerdán.

A szélsőséges kijelentéseiről, köztük ismétlődő magyarellenes kirohanásairól ismert szlovák politikus ellen májusban gyorsított eljárás keretében indított vizsgálatot a rendőrség, a pozsonyi lap közlése szerint ez kedden vádemelési javaslattal zárult. A rendőrségi vizsgálat eredményeit és a vádemelési javaslatot a rendőrség már kézbesítette is az illetékes ügyésznek.

A szlovák jogszabályok szerint ittas vezetés miatt akár egy év letöltendő szabadságvesztés is kiróható Ján Slotára. Mivel amikor májusban megállították a rendőrök, elutasította az alkoholtesztet, majd a vértesztet is, ezért úgy tekintenek rá, mintha súlyosan ittas állapotban vezetett volna. Szlovákiában a közúti közlekedésről szóló törvény és a büntető törvénykönyv több mint két éve hatályos módosítása értelmében szabadságvesztés büntetés szabható ki arra a járművezetőre, akinek a vérében egy ezreléknél magasabb alkoholszintet állapítanak meg.

Ján Slotát május 9-én tartóztatták le a rendőrök az észak-szlovákiai Csacán (Èadca) azt követően, hogy egy közúti ellenőrzés során nem állt meg a hatósági felszólításra, majd - miután a rendőrök rövid üldözés után megállították -, elutasította az alkoholtesztet. A szlovák politikus, miután néhány órával később szabadlábra helyezték, az esetről beszámoló szlovák hírportál kérdésére, hogy miért vezetett ittasan, azt mondta: úgy hiszi tévedésről van szó, és azt gondolja, hogy nem ittas.

Ján Slotát, az SNS volt elnökét, későbbi tiszteletbeli elnökét, alig néhány héttel az incidens előtt zárta ki soraiból volt pártja, arra hivatkozva, hogy pártelnökként nem kezelte kellő gondossággal az SNS vagyonát.

A pozsonyi sajtó az elmúlt évek során több alkalommal is beszámolt Ján Slota alkoholos befolyásoltság alatti incidenseiről. A volt pártelnök magyar- és romaellenes kirohanásaival és egyéb sértő megjegyzéseivel a múltban már többször is foglalkozott a média. Ezek közül a legismertebbek közé tartozik, amikor az SNS gyűlésén 1999-ben Ján Slota azt mondta: tankokba ülnek és úgy teszik a földdel egyenlővé Budapestet.

Címlapról ajánljuk
Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Törölte könyvpromóciós turnéját az a cambridge-i professzor, aki plágiumügye és egyéb lódításai miatt lemondásra kényszerült. A briteknél az ügy a „kultúrháború” példájává vált. Az oktató szerint a bőrszíne miatt szálltak rá, a jobboldali média szerint az egyetem viszont épp ezért kivételezett vele és nem világította át.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden új köztársasági elnököt választott az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként: Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke most már hivatalosan is államfő. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×