Infostart.hu
eur:
363.53
usd:
314.7
bux:
148483.56
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Rejtélyes németországi gyár segíthette az iráni atomprogramot

Egy a németországi Ruhr-vidéken, Dinslakenben található rejtélyes gyár is segíthette az iráni atomprogramot európai biztonsági szakértők szerint - írta kedden a The Washington Post című amerikai napilap internetes változata.

A 70 ezres német városban létesült, egykor az iráni hírszerzéssel is kapcsolatban álló gyárban úgynevezett kettős felhasználású, polgári és katonai célokra is felhasználható termékeket és technológiákat alkalmaztak. Nevük elhallgatását kérő nyugati szakértők szerint ezek akár az iráni atomprogram támogatására is szolgálhattak.

A nagynyomású gáztartályok előállításával foglalkozó MCS Technologies tulajdonosai az alkalmazottak szerint nem igazán erőlködtek, hogy cégük profitot termeljen, a potenciális befektetőket pedig elküldték. A vállalat végül március 29-én bezárta kapuit.

A szakértőknek az szúrt szemet, hogy a gyárban precíziós eszközös előállítására alkalmas gyártósor is volt, amellyel akár rakétákhoz, vagy az urándúsításhoz használt centrifugákhoz is készíthettek volna alkatrészeket. A német cég 2004-ben meg is próbálta átszállítani ezt a felszerelést iráni testvérvállalatához, a Pars MCS-hez, de a német külügyminisztérium végül nem engedett a tulajdonosok nyomásának.

A kanadai kormány 2010-ben úgy ítélte meg, hogy Pars MCS "hozzájárulhat Irán nukleáris tevékenységeihez".

Az is gyanút keltett, hogy a munkások szerint a gyár szinte minden lehullott szénszálról listát vezetett. Ezt a különlegesen erős, könnyű, és a hőnek ellenálló anyagot széles körben használják a hadiiparban is. A karbonszálas anyagok nélkülözhetetlen elemei a Teherán által olyannyira vágyott fejlettebb centrifugáknak, amelyek a jelenlegieknél sokkal gyorsabb ütemben képesek dúsított urán előállítására.

Irán azonban a szankciók miatt csak a feketepiacon tud szert tenni karbonszálas anyagokra, kivéve, ha van egy külföldi cég, amelyen keresztül mégis hozzájuthat a kincshez. Német vállalatként az MCS japán és francia gyártóktól is vásárolt az anyagból. A cég helyzete azért is érdekes, mert kiterjedt kapcsolatok fűzték az iráni hírszerzéshez, illetve az atomprogramért is felelős Forradalmi Gárdához.

Az egyébként is a csőd szélén táncoló MCS 2003-ban került iráni kézbe, de az alkalmazottak szerint az új vezetőket nem a haszonszerzés motiválta. Az ügyben megszólaló munkások úgy látják, hogy több figyelmet szenteltek az iráni testvérvállalat elindításának, valamint a technológia átadásának.

Az igazgatók egymásnak adták a kilincset. Az utóbbi évtizedben több, az iráni kormányhoz közel álló személy fordult meg a cég élén - mutatott rá Emanuele Ottolenghi, egy amerikai kutatóintézet munkatársa. 2011-ig az MCS közvetve egy iráni vállalat, a Rey Investment alá tartozott, amelynek élén Mohammad Rejsahri volt iráni hírszerzési miniszter állt.

Ugyanakkor a cég egyik jelenlegi tulajdonosa, a kanadai-iráni Eshagh Hajizadeh szerint az MCS nem tett semmi törvénybe ütközőt.

"Az irániak persze hogy mindent megtesznek a szankciók kikerülésére, de nem az én vállalatomon belül" - nyomatékosított az MCS-ben 2011 óta érdekelt Hajizadeh. "Soha nem akarnám, hogy ezen a világon bárki is hozzáférhessen a nukleáris technológiához. Ez az emberiség ellen való."

Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével
cikkünk frissül

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – van miről beszélnie Magyar Péternek. Cikkünk frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×