Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
318.38
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Kadhafi Líbiában akar meghalni

Moammer Kadhafi bukott líbiai vezető jelezte, hogy Líbiában van, s ott is akar mártírhalált halni - jelentette kedden honlapján a hozzá hű al-Líbíja televízió.

"Hősök álltak ellen, mártírként estek el, és mi magunk is a vértanúságra számítunk" - üzente a Tripolitól 170 kilométerre délkeletre lévő Bani-Valídból, egyik utolsó mentsvárából egy helyi rádión keresztül Kadhafi.

A bukott vezető az egyik legnagyobb líbiai törzshöz, a varfalákhoz intézte szavait. Ennek a törzsnek a fegyveresei hetek óta harcolnak az új hatalom fegyveres erői ellen.

"Szent háborútokkal ősapáitok hőstetteinek a példáját követitek. Tudnotok kell, hogy én is a harcmezőn vagyok, mint ti" - mondta az ezredes, aki szerint "hazudnak azok, akik hol azt mondják, hogy Kadhafi Venezuelában van, hol pedig azt, hogy Nigerben. Népem között vagyok, és az elkövetkező napok nem várt megrázkódtatást tartogatnak ennek az ügynökklikknek" - hangoztatta.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×