Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
318.24
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Palesztinok tüntetnek az ENSZ általi elismerésért

Palesztinok ezrei gyűltek össze szerdán Rámalláhban, a Palesztin Hatóság székhelyén, hogy támogatásukról biztosítsák Mahmúd Abbász elnököt, aki az ENSZ-ben a palesztin állam elismertetésére készül pénteken. Az izraeli külügyminiszter szerint a palesztin kezdeményezés "nem marad válasz nélkül".

"Követeljük, hogy a világ ismerje el államunkat, ahogy azt 60 évvel ezelőtt megígérte" - mondta Lajla Ganan, Rámalláh kormányzója egy 1947-es ENSZ-határozatra utalva, amely egy zsidó és egy palesztin állam létrehozásáról rendelkezik Palesztina területén.

A nagygyűlés helyszínén, a városközpontban lévő Jasszer Arafat téren számos tüntető palesztin zászlót lengetett, egy óriási táblán pedig az "UN 194" felirat állt, azaz hogy Palesztina a világszervezet 194. tagállama lesz. Az iskolásoknak nem volt tanítás, és a kormányhivatalok dolgozóit is elengedték főnökeik a demonstrációra.

Egy felmérés szerint a palesztinok 83, míg az izraeliek 34 százaléka támogatja az ENSZ-tagság kérését. Abbász pénteken szólal fel az ENSZ Közgyűlésében, majd benyújtja a felvételi kérelmet.

A rámalláhi Manara téren kedd óta áll egy hatalmas szék, a világszervezetbeli palesztin hely iránti óhajt jelképezve. A 6,5 méter magas és 3,5 méter széles széket az ENSZ emblémája díszíti.

A palesztin vezetés felhívására szervezett megmozdulás a legjelentősebb volt a 2005-ös második Izrael-ellenes felkelés (intifáda) óta. Összesen több tízezer palesztin gyűlt össze Rámalláh, Hebron, Nablúz, Betlehem és Jerikó utcáin a függetlenséget követelve, az események menetét pedig több ezer rendőr felügyelte.

Nablúzban szinte minden helyi felekezet képviseltette magát a tiltakozáson, ahol a muszlimok, keresztények, szamaritánusok mellett néhány anticionista zsidó is megjelent.

A tüntetések nagyobb probléma nélkül zajlottak, csak Herbonban és Kalandiában voltak kisebb összecsapások, ahol a köveket dobáló és autógumikat égető fiatalokat a rendőrök könnygáz és egy új fegyver, a "Sikoly" bevetésével oszlatták szét.

Ezt a hangfegyvert Kalandiában alkalmazta először az izraeli hadsereg. A Wafa palesztin hírügynökség szerint az általa keltett zaj szédülést és hányingert okoz, és ha valaki hosszabb ideig van kitéve neki, tartós károsodást okoz a hallószervekben. A tüntetők közül többen a térdükre rogytak, s a tömeg gyorsan feloszlott - írta a hírügynökség.

Ugyanakkor a Gázai övezetben mindössze néhány tucat nő gyűlt össze szerdán. A területet irányító Hamász szélsőséges palesztin mozgalom és az Abbász vezette Fatah ugyanis megegyezett, hogy a köztük lévő ellentétek elmélyítését elkerülendő nem tart tiltakozásokat az övezetben.

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter - New Yorkból nyilatkozva az izraeli katonai rádiónak - szerdán figyelmeztette a palesztinokat: az ENSZ-csatlakozási kérelem "nem marad válasz nélkül Izrael részéről, de nem gondolom, hogy ezt most részletezni kellene". "Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok - tette hozzá. - Van elegendő eszközünk ahhoz, hogy szembenézzünk velük."

A nacionalista miniszter a rádiónyilatkozatban kizárta a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi zsidó telepek bővítésének bárminemű befagyasztását "akár csak egy napra is", ami pedig a palesztinok egyik fő követelése az egy éve holtponton lévő béketárgyalások felújításához.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×