Infostart.hu
eur:
375.49
usd:
318.11
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Pakisztánban elfogták az al-Kaida egyik vezetőjét

A pakisztáni hírszerző szolgálatok amerikai segítséggel elfogták az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik magas rangú vezetőjét - közölte a pakisztáni hadsereg.

A délnyugat-pakisztáni Baludzsisztán tartomány székhelyén, Kvetta városban kapták el Júnisz al-Mauritánit, akit még "személyesen" Oszama bin Laden, az al-Kaida május elején megölt vezetője bízott meg azzal, hogy "terveljen ki és hajtson végre merényleteket amerikai állampolgárok, valamint jelentős katonai és polgári célpontok ellen az Egyesült Államokban, Európában és Ausztráliában". Vele együtt horogra akadt az al-Kaida két másik ismert alakja, Abdulgaffár as-Sami és Messzara as-Sami is. Azt nem közölték, mikor fogták el a három embert, de egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő szerint az utóbbi két hétben.

Josh Earnest fehér házi szóvivő kijelentette, hogy a közös művelet jó példája az Egyesült Államok és Pakisztán terrorizmus elleni együttműködésének. Al-Mauritáni "olyan amerikai gazdasági érdekeltségek ellen tervezett támadásokat, mint gáz- és olajvezetékek, vízerőművek, illetve nemzetközi vizeken hajók, tartályhajók ellen robbanószerrel megrakott motorcsónakokkal" - olvasható a szóvivő közleményében.

A három terrorista elfogása és a hangoztatott együttműködés arra utal, hogy Pakisztán túltette magát a bin Laden elleni egyoldalú amerikai kommandós akció miatti sértődöttségén. Pakisztáni hírmagyarázók szerint is áttörés a két ország viszonyában a három ember elfogása. Egy biztonsági elemző szerint helyreállt az együttműködés az ISI pakisztáni és a CIA amerikai hírszerző ügynökségek között. "Ezt követelte meg a helyzet. A pakisztáni-amerikai viszony alapvetően a CIA és az ISI kapcsolata körül forog" - mondta.

Noha al-Mauritáni szerepe az al-Kaidán belül nem volt pontosan ismert, nyugati hírszerzési tisztségviselők tavaly nyáron azt állították, hogy akkor európai célpontok elleni támadások megszervezése volt a feladata.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×