Infostart.hu
eur:
362.89
usd:
317.97
bux:
143558.8
2026. július 22. szerda Magdolna

Nem egyértelmű, kinek kell megfizetnie a károkat a brit zavargások után

Nem egyértelmű, hogy a biztosítóknak vagy a rendőrségnek kell-e megtérítenie a múlt héten kezdődött zavargásokban keletkezett károkat; a kérdés már csak azért is komoly, mert 200 millió fontra rúgó összegről van szó.

Mint a The Sunday Telegraph felhívja a figyelmet, alapvetően azt kell eldönteni, hogy egyedi bűncselekményeknek tekinthetők a történtek, vagy egy csoport tagjai együttesen tehetők felelőssé a rendbontásért, azaz az események megfelelnek-e a zavargás törvényben rögzített definíciójának. Míg az érintetteknek aligha döntő, ki téríti meg a kárukat, a biztosítóknak nem mindegy, nekik kell-e állniuk a legalább 200 millió fontra becsült számlát.

Ha ugyanis az derül ki, hogy a rendbontók szervezetten, egységesen követték el a bűncselekményeket, a rendőrségnek kell megtérítenie a károkat, ha viszont azt állapítják meg, hogy egyedi esetekről van szó, akkor a biztosítókat terheli a fizetési kötelezettség.

A közrendről szóló 1986-os jogszabály szerint zavargásról akkor lehet beszélni, ha legalább 12 ember együttesen fenyegeti a rendet, vagyis olyan helyzet alakul ki, hogy a helyszínen jelenlévők a személyes biztonságuk miatt aggódnak. Egy 1886-os törvény pedig azt mondja ki, hogy a rendőrség felelőssége a béke és a rend fenntartása az országban, ezért a zavargások okozta károkat neki meg kell térítenie.

Ha azt állapítanák meg, hogy a zavargások miatt keletkezett károk megtérítése valóban a rendőrség dolga, akkor azoknak is fizetnének a történtekért, akiknek nem volt biztosításuk.

Mivel a rendőrség költségvetését a kormány csökkenteni akarja, valószínűleg azon lesznek, hogy bizonyítsák, az egyes helyszíneken 12-nél kevesebb rendbontó volt, így nem nekik kell fizetniük a károkért.

Még ha a rendőrség felelősségét állapítják is meg, alighanem a biztosítóknak is több esetben fizetniük kell. Hosszú távon pedig a történtek azt eredményezhetik, hogy a rendbontások által érintett területeken a jövőben még drágább lesz a biztosítás.

A károk bejelentéséhez egy űrlapot kell kitölteni. A rendőrség eddig nyilvánvalóan nem tartotta túl valószínűnek, hogy a közeljövőben zavargások törnének ki az országban, mivel a kiosztott dokumentumok keltezésénél az évszám első két számjegyeként 19 van megjelölve.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent. Cikkünk frissül!

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×