Ezúttal nem krumpliból van kevés - mint Európa egyik legtragikusabb éhínségének idején -, hanem munkából és munkahelyből a gazdasági hullámvölgy okán. A heti ezer fő évi mintegy ötvenezret jelent, ami már nagyon számottevő, mivel Írország lélekszámának több mint egy százaléka. A legújabb emigráció pedig nem az idén kezdődött és várhatóan még évekig nem ér véget.

A szigeten már négy és fél millióan sem élnek, holott volt, hogy nyolc milliónál is többen lakták. 1840 előtt tetőzött az ír lélekszám, amely 1910-re 62 százalékkal csökkent az éhínség és a hatalmas kivándorlás miatt. A burgonyabetegség okán egy millióan haltak éhen, további félmillióan pedig végzetesen legyengültek.

A mostani kivándorlók közül is sokan tartanak az Egyesült Államokba, ahol népesek az ír kolóniák, és így sok segítő kapcsolat adódhat, ám mivel oda nehéz bejutni a szigorúbb vízumfeltételek miatt, ezért egyre népszerűbb célország Kanada, Új-Zéland és Ausztrália. Az emigráció még évekig eltarthat, mivel a gazdasági betegségekre az ír gyógyír is "hét szűk esztendős kúra", ami nemigen marasztaló.

A demográfiai kilátások azonban nem csak borúsak: a természetes szaporodás ezer lakosra számítva 10,2, az Európai Unióban a legmagasabb. A mélyen katolikus országban csak nagyon kivételes esetekben engedélyezik a terhesség-megszakítást. Kedvező az ír korösszetétel mutatója is: a lakosság egyötöde 14 év alatti. A "zöld szigeté" tehát az unió egyik legzsengébb társadalma.