Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Lengyelországban árvízi vészhelyzetet hirdettek

Lengyelországban árvízi vészhelyzetet hirdettek ki két nyugati vajdaságban, miközben az ország központi és déli területein levonulóban van az árhullám.

A vészhelyzetet a nagy-lengyelországi és alsó-sziléziai vajdaságban hirdették ki, de az ár a pomerániai régiót is fenyegeti. A mentőegységeket és a munkagépeket északra irányítják át onnan, ahol fokozatosan javul az árvízi helyzet.

A lengyel kormány 2 milliárd zlotyt, mintegy 480 millió eurót csoportosított át a költségvetés tartalékaiból az árvízkárosultak megsegítésére.

Az északnyugati területeken 18 települést, összesen mintegy 8 ezer hektárt árasztott el a Visztula, miután a folyó átszakította a gátat. A térségben 4 ezer embert kellett biztonságba helyezni. Az országban 15-re emelkedett az árvíz halálos áldozatainak száma.

Címlapról ajánljuk
Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

A rágás során a gumialapból apró mikroműanyag-részecskék válhatnak le, melyeket a nyállal együtt lenyelünk, majd az emésztőrendszerbe jutnak. Ezek többsége várhatóan kiürül a szervezetből, ugyanakkor egy részük felszívódhat és bekerülhet a vérkeringésbe. Pilling Róbert, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének mesteroktatója az InfoRádióban elmondta: nem kell rögtön megijedni az olyan hírektől, hogy a rágózással mikroműanyagok kerülhetnek a szervezetbe, de azt sem javasolja, hogy „mindennapos élelmiszerként” fogyasszuk.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Kiszárad Európa, hatalmas megatrend indulhat a tőzsdéken – Így lehet rajta sok pénzt keresni!

Kiszárad Európa, hatalmas megatrend indulhat a tőzsdéken – Így lehet rajta sok pénzt keresni!

Az elmúlt napokban Magyarországon is közvetlenül érezhettük, hogy a nyári hőhullámokat többé nem lehet félvállról venni. A szerencsésebbek egyelőre megússzák a dolgot a légkondis lakásban vagy irodában, de a tartós forróság már nemcsak kényelmi probléma: vízkorlátozásokat, energetikai kockázatokat és infrastruktúra-szintű stresszt hoz magával. A kontinens vízrendszereinek modernizációja ezért minden bizonnyal a következő évek egyik fontos beruházási fókusza lesz – és egyben az egyik legizgalmasabb befektetési lehetőséget is kínálja. Megnéztük, mely területeken indulhat el a pénz, és mely konkrét tőzsdei cégeken keresztül lehet megjátszani ezt a megatrendet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×