Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az Iszlám Konferencia Szervezete segítséget kért

Nemzetközi szervezetek közbenjárását kérte az Iszlám Konferencia Szervezete az izraeli nemzeti örökség részévé nyilvánított ciszjordániai szent helyek ügyében. Basar Dzsafari, Szíria ENSZ-nagykövete elítélte, hogy Izrael történelmi örökségének részévé nyilvánította Ráhel Betlehem közelében található, illetve a pátriárkák Hebronban lévő sírját.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök tiltakozások hullámát indította el szerte az arab világban azzal a vasárnapi bejelentésével, hogy felveszik Izrael történelmi örökségének a listájára a két, zsidók és muzulmánok által egyaránt szentként tisztelt ciszjordániai helyet.

A döntést elítélte a Palesztin Hatóság, csakúgy mint a Gázai övezetet uraló Hamász radikális mozgalom. Egyiptom, Jordánia, illetve az amerikai kormány ugyancsak bírálta Izraelt az egyoldalú lépés miatt. A ciszjordániai Hebronban több összecsapás volt az elmúlt napokban izraeli katonák és palesztinok között a szent helyekkel kapcsolatos politikai-vallási feszültségek nyomán.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×