Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A volt kormányfő az Irak-bizottság előtt

Londonban Tony Blair volt brit kormányfő meghallgatásával folytatódik az iraki háború hátterét feltáró vizsgálat. A legfőbb koronatanút - aki a 2003-ban kezdődött invázió idején a brit kormány élén állt, és 2007-ben távozott tisztségéből - sokan azzal vádolják, hogy a brit parlament és a közvélemény félrevezetésével vitte háborúba az országot.

Ennek alapja az a híres-hírhedt dosszié, amelyet 2002 végén tett közzé a brit kormány, és amelyben egyebek mellett az állt, hogy az iraki tömegpusztító fegyverek akkoriban 45 perces bevetési készültségben voltak.

Egy korábbi vizsgálat alapján azonban Iraknak az invázió kezdete előtt már nem volt érdemi mennyiségű vegyi vagy biológiai fegyvere. Ez a vizsgálat felmentette a Blair-kormányt a tudatos félrevezetés vádja alól. Tony Blair korábban már többször hangoztatta, hogy a tömegpusztító fegyverek hiányában is indokoltnak tartja az iraki beavatkozást.

Az iraki háború ügyében eddig két vizsgálat volt Nagy-Britanniában. Az egyik a háború előtti hírszerzési tevékenységet, a másik pedig David Kelly professzor, a védelmi minisztérium egykori iraki fegyverzetügyi főtanácsadója öngyilkosságához vezető körülményeket vizsgálta.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×