Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
316.25
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Valószínűleg lesz második elnökválasztási forduló Afganisztánban

Valószínűleg második fordulót írnak ki a csalások gyanúja által beárnyékolt afganisztáni elnökválasztáson az ország washingtoni nagykövete szerint.

Szaid Tajib Dzsavad ennek lehetőségéről helyi idő szerint csütörtökön Washingtonban tartott előadásában, illetve utána az amerikai hírügynökségnek nyilatkozva beszélt.

A diplomata az első Hamid Karzai hivatalban lévő afgán államfő környezetéből, aki nyíltan utal arra, hogy Abdullah Abdullah volt külügyminiszter - Karzai kihívója - elegendő számú szavazatot szerezhetett ahhoz, hogy második fordulóra kényszerítse az elnököt. A nagykövet mindazonáltal azt állította, hogy erre vonatkozóan nem kapott konkrét tájékoztatást az afgán hatóságoktól.

Az augusztusi elnökválasztás hivatalos végeredményét máig nem tették közzé. A nem hivatalos eredmény szerint Karzai a szavazatok 56,4 százalékát szerezte meg - vagyis első fordulós győzelmet aratott -, Abdullah pedig a 27,8 százalékát.

A választási megfigyelők szerint a voksoláson tömeges csalásokat követtek el Karzai javára.

Az Európai Unió megfigyelői szerint a leadott szavazatok közül nagyjából másfél millió esetében áll fenn a csalás gyanúja. Ezek túlnyomó többségén - körülbelül 1,1 millió szavazólapon - Karzai neve szerepel, másik 300 ezren pedig a volt külügyminiszteré.

A gyanús szavazatok újraszámlálását már megkezdték, s a választási bizottság várhatóan napokon belül közzéteszi a végeredményt, amely vagy Karzai első fordulós győzelmét, vagy a második forduló kiírását jelentheti Karzai és Abdullah részvételével.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×