Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Leállhat a Skoda-gyár is

A nemzetközi pénzügyi válság kihathat a szlovákiai autógyártásra is. Lapértesülések szerint nem kizárt, hogy a Skoda autógyár a jövő év elején leállítja az Octavia modellek összeszerelését Pozsonyban.

Az Octavia modellek összeszerelését a Volkswagenhez tartozó Skoda pozsonyi üzemében csak az idén márciusban kezdték el az addig gyártott Polo típus helyett, amely iránt csökkent a kereslet.

Az idei tervek 20-25 ezer gépkocsi összeszerelésével számoltak. A Hospodárske Noviny című gazdasági napilap szerint azonban a Skoda-gyárnak az utóbbi időben gondjai vannak a gépkocsik iránti csökkenő kereslettel, ezért október végén egy hétre leállította az autógyártást.

A döntés a pozsonyi összeszerelő üzemre is vonatkozott. A termelés újabb leállításra az év végén számítanak a Skoda Autonál.

Jaroslav Cerny, a Mladá Boleslav-i Skoda Auto szóvivője szerint több elképzelés létezik, végleges döntés az ügyben azonban még nem született. Jozef Uhrik, a Szlovákiai Autóipari Szövetség elnöke azt mondta, a pozsonyi autógyárnak az végéig nem változik a programja, ám az csak nehezen jósolható meg, mi lesz 2009-ben.

Az Octavia jelenleg a Skoda gyár legnépszerűbb modellje. Csehországon kívül összeszerelő üzemek működnek Kínában, Oroszországban, Ukrajnában, Boszniában és Pozsonyban. A pozsonyi Volkswagen-gyárban készül még a Touareg, az Audi Q7-ös, a Porsche Cayenne modell, ezek iránt az utóbbi hetekben Nyugat-Európában érezhetően csökkent az érdeklődés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×