Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Mégis McCain vezetne?

Egy amerikai elemző cég felmérése szerint a demokrata párti Barack Obama 6 százalékkal több szavazatot fog kapni a keddi amerikai elnökválasztáson, mint republikánus vetélytársa.

A Global Insight szakértői úgy vélik: ebben nagy szerepe van annak, hogy a többség szerint az illinois-i szenátor kezelné jobban elnökként a romló gazdasági helyzetet.

Az előrejelzés szerint Barack Obama a szavazatok 53,1, republikánus ellenfele, John McCain pedig 46,9 százalékát fogja megszerezni. A Global Insight az utóbbi 15 elnökválasztásból 13 esetében helyesen jósolta meg a szavazati arányt.

Közben a Zogby is közzétett egy felmérést; az adatok alapján John McCain egyszázalékos, 48-47 arányú előnyre tett szert.

Ez az egyetlen közvélemény-kutatás, amely a republikánus jelölt fölényét mutatja.

Korábban George Bush amerikai elnök a keddi választáson való részvételre buzdította az ország polgárait. Mint mondta: Amerikának példát kell mutatnia a világ újonnan függetlenséget szerzett demokráciái számára.

Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×