Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Két számjegyű Obama előnye

Két héttel az amerikai elnökválasztás előtt tíz százalékra nőtt Barack Obamának, a Demokrata Párt elnökjelöltjének az előnye republikánus párti vetélytársával, John McCainnel szemben - derült ki a The Wall Street Journal és az NBC televízió felméréséből.

Obama támogatottsága 52 százalékos, McCain 42 százalékon áll a közvélemény-kutatás eredményei szerint. Két hete ugyanez a felmérés még hatszázalékos Obama-előnyt mutatott.

A Pew független közvélemény-kutató intézetnél még nagyobb a különbség, 52-38 Obama javára. A cég október elején hétszázalékos Obama-előnyt mért.

A demokrata párti elnökjelölt támogatottsága szeptember eleje óta folyamatosan növekszik; közvetlenül a két párt jelölőgyűlése után még gyakorlatilag azonos volt a jelöltek népszerűsége.

A The Wall Street Journal/NBC felmérése azt is kimutatta, hogy csökkent Sarah Palin republikánus alelnökjelölt népszerűsége; jelenleg a szavazók 47 százaléka vélekedik róla negatívan, s csak 38 százalék ezzel ellentétesen. A megkérdezettek 55 százaléka szerint Palin nem elég felkészült ahhoz, hogy elnök lehessen. Két hete még a válaszadók 50 százaléka vélekedett így.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×