Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Börtönre ítélték a volt miniszterelnököt

Két év börtönre ítélték távollétében a volt thaiföldi miniszterelnököt az összeférhetetlenségi törvények megsértéséért. A milliárdos Thakszin Sinavatrát 2006-ban távolították el egy katonai puccsal, de a populista politikus személye azóta is közvetlenül befolyásolja hazája politikáját. Példa erre az a tiltakozó mozgalom, amely hónapok óta próbálja távozásra kényszeríteni az ország kormányát.

A thaiföldi Legfelsőbb Bíróság kilenc bírájából öt szavazott arra, hogy börtönbüntetésre ítéljék a korrupcióval vádolt milliáros volt miniszterelnököt, Thakszin Sinavatrát. A döntés jól szimbolizálja, hogy a vidéki szegényrétegek között népszerű, a városi elitek számára azonban démoni figura két évvel elmozdítása után is mennyire megosztó személyiség az ország politikájában.

Az üzletember, aki egy ideig a Manchester City futballklub tulajdonosa is volt, nem volt jelen a tárgyaláson, mivel Nagy-Britanniában él, ahol jelentések szerint menedékjogért folyamodott. A thaiföldi ellenzék hónapok óta tartó tüntetéssorozattal próbálja megdönteni a kormányt, amelyet szerinte Thakszin Sinavatra a távolból irányít. A jelenlegi kormányfő a sógora.

A legfelsőbb bíróság azt a vádat látta bizonyítottnak, amely szerint a volt kormányfő részese volt egy földvásárlási ügyletnek, és ennek során felesége a központi bankon keresztül jutott földterülethez.

"Ezzel megsértette a korrupció ellenes törvényeket, amiért két börtönbüntetés jár" - olvasta fel az ítéletet az egyik bíró.

Thakszin Sinavatrát ugyanakkor felmentették két másik vádpontban, amelyekért egyenként 10 év börtönt kaphatott volna.

A volt kormányfő a Reutersnek nyilatkozva arra utalt, hogy volt pozíciója miatt vitték bíróság elé az ügyét, és valójában politikai ügyről van szó, "hiszen közismert, hogy milyen a politika Thaiföldön". Tagadta azt is, hogy menedékjogért folyamodott volna Nagy-Britanniában.

A thaiföldi hatóságok valószínűleg kiadatását fogják kérni. Az egykori miniszterelnök további perekre számíthat, így nem tud hozzáférni kétmilliárd dollárnyi pénzhez, amit zároltak.

A parlamenten kívüli Népi Szövetség a Demokráciáért nevű ellenzéki szervezet közben továbbra is blokád alatt tartja Bangkokban a miniszterelnöki rezidenciát. A tüntetők és a rendőrök eddigi legsúlyosabb összecsapásában a hónap elején két ember meghalt és többszázan megsebesültek. Thaiföldi politikai elemzők szerint a bírósági ítélet nem fogja aláásni a vidéki körzetekben pénzt osztogató Thakszin Sinavatra népszerűségét a falusi lakosok körében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×