Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Merényletre készült a két 18 éves középiskolás

"Minden amerikainak meg kell halnia!" - írta a táblára egy muszlim diák az angliai Dewsburyben. A fiú bomba készítésére alkalmas vegyszereket tartott otthon, így most társával együtt a bíróság előtt kell magyarázkodnia.

Waris Ali állítólag többször fölidegesítette tanárait és osztálytársait radikális nézeteivel. Még azt is megkérdezte a könyvtárostól és a rendőrtől, mennyi halálos vegyszert tarthat otthon, mivel egy mennyiségen túl tiltja azt a terrorizmusellenes törvény.

A 18 éves Ali több merényletelőkészítésre utaló dolgoz tartott otthon, például az Anarchisták Szakácskönyvét, három és fél kiló káliumnitrátot és kalciumkloridot. Társa, az úgyszintén 18 éves Dabeer Hussain csak a szakácskönyv tulajdonlásáért kerül bíróság elé.

A fiúk Dewburybe járnak iskolába. A város a Londoni Öngyilkos Merénylők nevű szervezek egyik fő bázisa. Korábbi hittantanára, Nichola Colloby szerint Ali iskolájában a tanulók 85 százaléka ázsiai, de egyikük sem annyira vallásos és tevékeny politikailag, mint ő. Beszámolt arról is, a fiú politikusnak készült, és igencsak érdeklődőtt Irak és Afganisztán iránt. Hozzátette, pozitívan értékelte a 2001. szeptember 11-i támadást a WTC tornyai ellen, és ellenségként tekintett Amerikára.

Rajzórán olyanokat írt munkáira, hogy "Bushnak és Blairnek meg kell halnia". Naptárába a programok, bulik, szünetek helyett azt jegyezte be: "szeptember 11. - fölrobbannak az ikertornyok - 3000 halott".

Amiről általában beszélni akart, az a muszlimok és Amerika. "Vehemensen védte saját, egyedül igaznak tartott véleményét, nem volt hajlandó elfogadni, hogy másoknak különbözhetnek a nézetei."

Amikor 2006 áprilisában egyik reggel belépett az osztályba, a tanárnő azt látta, hogy a többiek fogva tartják Alit. Fehér táblájára ugyanis azt írta föl: "Minden amerikainak meg kell halnia!" Csak egy diáktársa közbelépése akadályozta meg, hogy ne verjék össze a fiút. Ráadásul a tanárnő élettársa is egyesült államokbeli, így három éves lányában is csörgedez némi amerikai vér.

Ali házi gyártású bombák receptjeit nézegette az interneten, és azok készítésére alkalmas kémiai anyagokat tartott szobájában. A fent említett vegyszereket az interneten vásárolta, az e-bayen keresztül.

Ali három rendbeli, merénylet végrehajtására alkalmas anyag tulajdonlása miatt áll a bíróság előtt. A tárgyalás folytatódik.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×