Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Lemondott a vesztes kormánypárt elnöke

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) súlyos választási kudarca nyomán kedden bejelentette lemondását a párt elnöke. A párt szövetségi parlamenti frakciója a német kormány mezőgazdasági miniszterét, Horst Seehofert javasolja utódnak.

Rövid nyilatkozatában Erwin Huber a döntést azzal indokolta: pártjának esélyt kíván adni arra, hogy új vezetőséggel vágjon neki a jövőnek. A lemondást a párt október 25-re összehívott rendkívüli kongresszusa szentesíti majd.

Huber nem tett említést arról, hogy kit javasol utódául. Korábban olyan értesülések láttak napvilágot, hogy az új pártelnök minden bizonnyal Horst Seehofer, a CSU eddigi alelnöke lesz, aki egyben a szövetségi kormány mezőgazdasági minisztere.

Peter Ramsauer, a CSU alsóházi frakciójának vezetője kedden Berlinben bejelentette, hogy a frakció álláspontja szerint a pártnak Seehofer vezetésével kell nekivágnia a jövő évi parlamenti választásoknak.

Seehofer közölte: elfogadja a felkérést, s meggyőződését fejezte ki, hogy a CSU október 25-re összehívott rendkívüli kongresszusa jóváhagyja jelölését.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×